Tizenkét embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán – közölte Andrijana Nastic ügyész csütörtökön.
A rendőrség közlése szerint a 45 éves A. M. egy kávézóban rálőtt néhány emberre, majd elmenekült, és menekülés közben további négy helyen lövöldözött. A belügyminisztérium közölte, hogy a kávézóban az elkövető rokonai, barátai és ismerősei tartózkodtak, őket támadta meg az erősen ittas állapotban lévő férfi, az indítékok azonban egyelőre nem ismertek.
A beszámoló szerint a férfi egész nap ivott, és a kávézóban összeszólalkozott a vendégekkel, hazament, majd egy fegyverrel visszatérve a kávézóba rálőtt a vendégekre. A halálos áldozatok között van a vendéglátóhely tulajdonosának két, 10, illetve 13 éves gyermeke. Négy sérült túlélte a támadást, az orvosok közlése szerint mindannyiuk állapota stabil.
A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövető ellen, aki miután bekerítették, fejbe lőtte magát, és kórházba szállítás közben meghalt.
A montenegrói kormány csütörtöktől háromnapos nemzeti gyászt rendelt el. Milojko Spajić miniszterelnök azt is közölte, a tragédia után felülvizsgálják a fegyverbirtoklásról szóló törvényt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.