Biztosan vannak, akik a cím olvastán egy várandósság kilenc hónapjára gondolnak, hisz kisbabára várni valóban életre szól, de amiről itt most beszámolunk, az 51 000 kilométer, huszonhárom ország, 268 nap kalandja. Erre vállalkozott két gyermekével együtt Tulit Éva és Tulit Zsombor, akik a februártól novemberig tartó útjukról a vakáció előtti napokban tartottak rövid vetített képes beszámolót a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium néhány osztálya számára.
Kezdjük a Kék Farkassal. Ez egy olyan, lakókocsivá átalakított mikrobusz, amelyben egy négytagú család utazik, eszik, alszik, főz, mosogat, négy évszak ruhatárát cserélik, a gyermekek távoktatásban tanulnak, kötnek, horgolnak, naplót írnak, és mindennap felkészülnek a következő lépésre. Ez olykor igen méretes, hisz olyan utasítást is hallottak Szaúd-Arábiában a GPS-től, hogy 542 km múlva lépjenek ki a második kijáratnál.
A sepsiszentgyörgyi család Csíksomlyóról indult, következett Bulgária, Törökország, Görögország, a Perzsa Birodalom kincsei, és közben jó nagy drukk, magyar útleveleik és a vízumok jó része ugyanis csak török földön érte utol őket. Vacsoráztak perzsaszőnyegen ülve, ettek homokágyon sült kenyeret, ismerkedtek a Koránnal, majd Irak és Kuvait látványosságai után Szaúd-Arábia tartogatott meglepetéseket, például homokból kellett kiásniuk autójukat, de a sivatag ezzel együtt kedves volt számukra, Zsombor még sízett is a homokon. Egy meghívásnak eleget téve helyi étekülönlegességeket kóstoltak a király egykori hétvégi rezidenciájából kialakított étteremben, Ománban jártak a tömjén útján, sziklába épített várost, erődöket látogattak, a teknősrezervátum különösen tetszett a gyermekeknek, és a 13 éves Eszter itt tanította meg szüleinek, ha elázik a telefon – ami megtörtént –, rizsbe kell tenni, hogy kiszívja a nedvességet.
Az Egyesült Arab Emírségek a Dubaji Legolanddel, az Abu-Dzabi mecsettel és sok más látnivalóval lehetett volna problémamentesebb, ugyanis itt csapágyat kellett cserélni, de Zsombor szerint semmilyen nehézségre nem tekintettek problémaként, hanem megoldandó feladatként. Majd újból Irán, vinetesütés, hátha Mongóliában nem lesz elegendő élelmük, de nem így történt, tele voltak a csilivili üzletek mindenfélével. Teheráni mosoda, zarándokhelyek, és irány Afganisztán. Tuliték tele előítéletekkel, talán félelemmel is, s bár majd minden afgán gyermek kezében labda helyett parittya volt, kiderült, nagyon barátságosak, még az is megtörtént, hogy a tálibok vigyáztak rájuk. A labdát azért érdemes megemlíteni, mert vittek magukkal focilabdákat és időnként a gyermekek fociztak a helyiekkel, majd barátságból adtak nekik egy labdát, összesen kilencet a kilenc hónap alatt.
Afganisztán igen emlékezetes marad a kilencórás várakozásról a tádzsikisztáni határnál, Üzbegisztánban megismerték az eperfa kérgéből készült papirusz gyártásának kétezer éves hagyományát, öt napot várakoztak egy autóalkatrészre, 4100 méteren cseréltek szűrőt. Következett Kirgizisztán, Kazahsztán, Mongólia, a Góbi sivatag, a buddhista világ, Oroszország, a moszkvai cirkusz, Szentpétervár, a sarki fény egy atomtengeralattjáró-bázis szomszédságában, Fehéroroszországból már hazavezet az út.
Kilenc hónap alatt száznegyvennégyszer töltöttek üzemanyagot, 7787 liter gázolajat használtak el, nyolcvanhét alkalommal töltötték fel víztartályaikat, összesen tíz köbméter víz fogyott el. A Tulit család egy évig készült erre az útra, ami minden tekintetben meg is látszott, nemcsak szervezés terén, hanem az útvonal pontos megválasztása és Éva történelmi nevezetességekre, természeti különlegességekre fókuszáló, aprólékos terve szempontjából is, amelyekből bőséges ízelítőt nyújtott a Református Kollégiumban tartott beszámolón.
A másfél órás, fotókkal illusztrált bemutató valóban csak ízelítő volt, arra nem jutott idő, hogy Éva és Zsombor beszéljen arról is, mit jelentett a 13 éves Eszternek és a tízéves Gergőnek ez az út (mindketten refisek), az ellenben sokatmondó, hogy a gyermekek elkészítették az Ázsia gyermekszemmel útinaplót. Az minden bizonnyal felmérhetetlen, hogy mennyit tanultak a látottakból, tapasztaltakból, de ahhoz kétség nem fér, sokkal többet, mint a tankönyvekből.
A Kék Farkas szerencsésen hazahozta Tulitékat, már csak az a kérdés: hová vezet a következő útjuk?
