Magam nagyon sokszor láttam élőben, a pályán kedvenc focistámat, Marosvásárhelyen nem mulasztottam el egyetlen hazai meccset sem, melyen a helybeli ASA játszott. A csapat teljes román neve Hadsereg Sport Egyesület (a kolozsvári Igazság című napilapban marosvásárhelyi HSE-ként jelent meg a neve, a helybeli Vörös Zászlóban ASA-ként). Mi mindannyian Ászeaként említettük, az a román rövidítés kissé magyaros kiejtése. Végzős koromban, 1983-ban Marosvásárhelyen játszották a Románia–Törökország válogatott mérkőzést, melyen 3–1-re diadalmaskodtunk, s Bölöni gólt lőtt. Épp ott ültem a szögletzászlónál, s Laci – magunk közt így hívtuk – egy rövid szögletrúgás után a saroktól alig egy méterre ballal becsavarta a labdát a „pókhálóba”.

Aztán „elváltak útjaink”: a kötelező katonai szolgálat letöltése után, 1984-ben egyetemi tanulmányaimat kezdtem Kolozsváron, Bölöni Laci meg az ASA „nagy testvéréhez”, a hadsereg fővárosi csapatához, a Steauához került.

Közben Máriaradnán töltött katonai szolgálatom idején megválasztották az év romániai labdarúgójának, én örvendtem, egyes román katonatársaim méltatlankodtak. Előzőleg 1977-ben is volt az év játékosa, s vallom, többször is lehetett volna, ha nem Bölöninek, hanem mondjuk Beli­neanunak vagy Belinescunak hívják.

Gyermekkoromban először nyomozó „akartam” lenni, aztán labdarúgó, olyan, aki úgy focizik, mint „Bölöni, amikor a legjobban játszott”. Aztán meg sportújságíró szerettem volna lenni. Mérkőzések után már reggeltől lestem a postaládát, hadd lássam, mit ír a Vörös Zászló meg a központi sportlap, a Sportul Laciról. Sokszor nem voltam megelégedve a tudósítással, főleg a román lapéval. Például egy szintén 1983-as válogatott mérkőzés, melyet Bukarestben játszottak, és a televízióban követtük. Megvertük Olaszországot, egyetlen gól született, azt Bölöni szerezte. A mérkőzés későn volt, a Sportulban tudósítás nem jelent meg, csupán egy fotó képaláírással, mely szűkszavúan ennyit közölt, hogy Románia 1–0-ra legyőzte Olaszországot. Bosszantott, hogy a gólszerzőt nem nevezték meg.

Aztán 1986-ban következett a Bajnokcsapatok Európakupájának döntője Sevillában, ahol a Barcelonával játszott döntetlent a Steaua, majd tizenegyesek döntötték el a mérkőzést. Azt, amelyen a nemrég elhunyt Helmuth Duckadam kapus négy büntetőrúgást védett ki. Sajnos, Laci elvétette az övét – pedig számtalanszor értékesítette a tizenegyeseket –, de megvolt a győzelem. No meg jött az edzőként való nyugat-európai siker. Közben a román válogatott szövetségi kapitánya is volt, s vezetésével a történelemben először győzte le Románia csapata Magyarország válogatottját.

Bölöni említette is az életműdíj átvétele utáni beszédében, hogy rendkívül kényes mérkőzéseken mindig sikere volt mind játékosként, mind edzőként, sohasem vesztett. „Gondolom, hogy ez azért sikerült nekem, mert ilyen a magyar, egy időben tudtam becsületes magyar ember lenni, és korrekt román állampolgár.”

Azt is elmondta, ő tulajdonképpen a magyar színeket soha nem képviselhette, de azért valamit tett érte. Azt, amit génjeivel, neveltetésével sikerült elérnie, hogy a neve ö betűiről nem hagyták el az ékezeteket. No meg, teszem hozzá én, sikeres labdarúgóként ő volt az erdélyi magyarság egyfajta nagykövete, tudásával, tehetségével, szorgalmával, korrektségével, úriemberségével lenyűgözte még a nacionalisták zömét is. Gratulálok, Bölöni László!

Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke átadja az életműdíjat Bölöni Lászlónak. Fotó: Facebook / Dr. Sulyok Tamás