A bennünk élő Székelyföld

2025. január 22., szerda, Nemzet-nemzetiség

Pataki János négyrészesre tervezett Autonóm Székelyföld című albuma mind kivitelezésében, mind tartalmában az utóbbi években megjelent hasonló kiadványok között is kiemelkedőnek ígérkezik. A szerző ugyanis arra vállalkozott, hogy minden egyes székely települést felkeres, értékeit tömören rögzíti és gazdag fényképanyaggal látja el. Mi több, Érdekességek felcímmel az illető településhez köthető, máig élő mondák, regék is megelevenednek. A munka nem csupán lexikális áttekintése a mai Székelyföld értékeinek, hanem elemi erővel mutatja be Székelyföld egészét.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Ami megkülönbözteti a hasonló albumoktól, az – ahogy a címben is jelzi a szerző – az előremutató szemlélet. Hiszen közismert, hogy közjogi értelemben autonóm Székelyföldről ma nem beszélhetünk, mégis már a két szék településeit tartalmazó első kötet hiteles és átfogó képet ad arról az önálló jeleket hordozó egységes és mégis sokszínű, gazdag hagyományaiból táplálkozó táji és kulturális entitásról, amely mélyen gyökerezve él a közösség tudatában, és aminek megteremtése továbbra is a legfontosabb közösségi feladatunk.

A fáradhatatlan albumkészítő legújabb vállalkozása így egy kicsit a gondolat teremtő erejét furfangosan megfogalmazó mondást követi: ami nincs, de lesz, az már van. A ma is jól körülhatárolható nyolc székely szék településeit leíró és felmutató albumsorozat ennek ellenére – vagy épp ezért – sokkal tárgyszerűbb, mint a szerző korábbi munkái. A teljes településtörténet áttekintése elsősorban nem a sokszor és sokak által megfogalmazott, kissé misztikus, legendákból táplálkozó és regékbe tömörített, már-már idillikus Székelyföld-kép leképezése, hanem egyfajta 21. századi Orbán Balázs-i vállalkozás. Még úgy is, hogy annak forrásmunkaértékét aligha éri el. Nem a mítosz, hanem a ma fellelhető valóság a hajtómotorja, még olyan körülmények között is, hogy a rendkívül gazdag képanyag közvetlen és átvitt értelemben is a  települések „napos” arculatát hordozza.

 

Jogi keret

Ezért is helyénvaló, hogy a Marosszék és Bardóc-Miklósvárszék településeit bemutató első kötet – vélhetően a sorozat többi darabja is – a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott Székelyföld Autonómiastatútumával indít. Ez meglepő is lehet egy széles közönségnek szánt bemutató albumsorozat esetében, hiszen egy jogszabálytervezet aligha tartozik a közkedvelt olvasmányok közé. A Csapó I. József által az évezred elején kidolgozott kodifikáció azonban egy olyan közjogi keret, amely kor- és jogszerűen megvalósítható, a köztudatban élő önállóságból fakadó koherens elképzelés és az önrendelkezésre alapozott fejlődés garanciáit tömöríti. Így időről időre érdemes, sőt, kell az általános érdeklődés homlokterébe helyezni.

„Ennek a könyvnek a megjelenése olyan fegyvertény a székelység életében, amely közelebb visz céljainkhoz, az Autonóm Székelyföld megvalósulásához” – fogalmaz az előszóban Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.

Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó köszöntőjében a Magyarország Alaptörvényéből eredeztethető nemzetpolitikai irányelveket rögzíti, számba véve azokat a jogszabályokat és stratégiai dokumentumokban is rögzített elképzeléseket, amelyek alapján biztosított „az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló” természetes igény támogatása. Ennek jegyében Pataki János az Európai Unióban működő tizenegy területi autonómia közül a legtöbbet emlegetett dél-tiroli modellt ismerteti röviden.

 

Az önrendelkezés gyökerei

Bakk Miklós egyetemi docens Székely autonómia és Európa című tanulmányában rövid történelmi beágyazottsággal tekinti át azokat az érveket, amelyek egyértelműen indokolják az önrendelkezés megteremtésének szükségességét. Idézzünk a tanulmányból: „A közjogi hagyományok felől tekintve a székelység a késő középkori Erdély alkotmányosan elismert nemzete (natiója), melynek hagyománya ma is él a székely mentalitásban. De lehet hivatkozni az autonómiához való kollektív jogra, amely a székelységet mint őshonos európai népcsoportot illeti meg. Végül elhelyezhető a székely autonómia a román állam ama megújított területi-közigazgatási rendszerébe, amely kétségtelenül segítené az ország felzárkózását, gazdasági-civilizációs közeledését Európa magterületeihez.” A szerző tömör tanulmánya zárásaként megállapítja: „Az őshonos kisebbségek nyelvi és kulturális jogainak az őrzése, kiegészítve a közösségként való megmaradás gazdasági és humán tájökológiai feltételeivel (és céljaival), az európai civilizációs karakterű multikulturalizmus megőrzésének is a legfőbb biztosítékát jelenti.”

A tizenhárom fejezetben és 127 szakaszban rögzített, Székelyföld Autonómiastatú­tuma című, a román parlamentbe többször is benyújtott törvénytervezet mintegy kiegészítéseként a kötet tartalmazza a 2006 decembere és 2008 februárja között szervezett akaratnyilvánító népszavazás legfontosabb adatait is.

 

Székek és települések

Az album törzsanyagát természetesen a városok és falvak, illetve a csatolt települések gazdagon illusztrált hosszabb-rövidebb ismertetése képezi. Marosszék 179, Miklósvár-Bardócszék pedig 24 településének hihetetlenül gazdag történelmi és kulturális értékei tárulnak az olvasó elé, a művészi értékű felvételek, az igényes grafikai kivitelezés segítségével valósággal bebarangolhatjuk azt a kultúrtájat, amelyet az itt lakók szülőhelyüknek tekintenek és amelyet évszázadokon át gazdagítottak. S ha egy-egy jól ismert település leírásánál hiányérzetünk támad, mert számunkra valami lényeges kimaradt, az minden bizonnyal a kényszerűségből szabott terjedelmi kereteknek, na meg a szerző „egyszemélyes” munkájának tudható be. Pataki János ugyanis minden egyes településen megfordult, fényképezőgépével örökítve meg azok jelenlegi arculatát, tömör szövegeiben pedig – ahogy azt az Irodalomjegyzék is tartalmazza – a személyes tapasztalaton és adatgyűjtésen túl forrás­anyagok sokaságát használta fel.

A Pataki János magánkiadásában megjelent albumsorozat első kötete egyelőre a Marosszék több településén működő Kobak könyvesboltokban, illetve online felületein kapható.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 437
szavazógép
2025-01-22: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Választások éve (Visszapillantó 3.)

Folytatjuk az előző év lapunkban is közölt legfontosabb gazdasági híreinek, eseményeinek felelevenítését.
2025-01-22: Nemzet-nemzetiség - Iochom István:

Gyalogtúra a Don-kanyarban elesett katonák emlékére

A Lemhényi Ifjúsági Szervezet (LISZ) Hőseink Ösvényén túracsapata szombaton második alkalommal szervezte meg a 22 kilométer hosszú emléktúrát Dálnok és Torja között a doni áttörés 82. évfordulója alkalmából.