Jóváhagyta tegnap a Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Politikai Tanácsa Crin Antonescu államfőjelöltségét. A párt vezetőtestületének tagja, Radu Oprea az ülés után azt is bejelentette, hogy február 2-ára összehívták a kongresszust, amelyik szintén szavazni fog Crin Antonescu elnökjelöltségének támogatásáról.
A politikus szerint a PSD vezetőtestületének döntése azt bizonyítja, hogy nem volt igazuk azoknak, akik szerint a szociáldemokraták ki fognak hátrálni Antonescu mögül. „Pontosan az történt, amit a kormánypártok vezetői már a legelejétől mondtak” – jelentette ki, hozzátéve, hogy már „visszafordíthatatlan” a közös jelölt támogatása a koalícióban.
Radu Oprea elmondta, hogy a keddi döntését a PSD vezetőtestülete részben a felmérésekre is alapozta. Hangsúlyozta, hogy ezek a közvélemény-kutatások nemcsak Crin Antonescu és más elnökjelöltek támogatottságára kérdeznek rá, hanem számos olyan információra is, amelyekre szükség van egy hatékony választási kampány megszervezéséhez.
A politikus igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte Antonescu képes-e egyesíteni a bal- és jobboldali választókat.
Beszélt arról is, hogy Victor Ponta esetleges elnökjelöltsége nem került szóba a PSD vezetőtestületének ülésén. Megjegyezte, hogy a pártnak csak egyetlen jelöltje lehet, aki a tegnapi döntés értelmében Crin Antonescu.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.