A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) felszólította tegnap az ombudsmant, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon az elnökválasztás lebonyolításáról szóló sürgősségi rendeletet, mert a választási törvényt módosító jogszabályt „átláthatatlan módon fogadta el” a kormány, és „súlyosan érinti a román állampolgárok alapvető jogait és szabadságát”.
Közleménye szerint az ellenzéki párt kifogásolja, hogy a sürgősségi rendelet diszkrimináló módon korlátozza a diaszpórában élő román állampolgárok szavazásának időtartamát, és a közösségimédia-platformok szankcionálásával az „online tartalmak cenzúrázására” tesz kísérletet. Az AUR emlékeztetett, hogy ezeket a platformokat a román állam meg sem büntetheti, mert a székhelyük külföldön van. „Ez arra enged következtetni, hogy az intézkedést csak azért jelentették be, hogy megfélemlítsék az interneten tájékozódó romániaiakat” – olvasható a közleményben.
A párt felszólította az ombudsmant, hogy kötelezettségeinek eleget téve támadja meg az alkotmánybíróságon a sürgősségi rendeletet. „Arra kérjük a nép ügyvédjét, hogy ne a rendszer érdekeit szolgálja, hanem a román állampolgárok valódi szükségleteire összpontosítson, mivel a rendeletben foglalt intézkedések aránytalanok és sértik a jogállamiság alapvető elveit, beleértve a szabad választás jogát is” – közölte az AUR.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.