Ahogyan az várható volt, meggyőző fölénnyel nyert a kolozsvári időközi polgármester-választáson Apostu, az eddig megbízottként dolgozó demokrata-liberális városatya. Győzelme várható volt, hiszen a miniszterelnökké avanzsált Emil Boc, pártelnöke helyére pályázott, de az imponáló fölényben az is közrejátszhatott, hogy a választáson nem indított saját jelöltet az RMDSZ, melynek szavazótábora húsz százalék körül mozog a kincses városban.
Ebből legalább tizenötöt ,,vághatott zsebre" Apostu, ezzel is erősítvén támogatottsági arányát, s növelve befolyását is a kolozsvári tanácsban. A kérdés az, hogy a megválasztott polgármester mellett kiálló RMDSZ helyesen cselekedett-e, amikor egy korábbi alkura hivatkozva így próbálta megvédeni most létező tisztségeit, az alpolgármesteri széket, az alprefektusit, a megyei tanács alelnöki tisztségét és néhány megyei és városi közintézmény vezetői, illetve helyettes vezetői stallumát. Kérdés, mert most derül ki, hogy mit jelent az adott szó demokrata-liberálisék és szocdemék háza táján, s fölmerül a gyanú, hogy minden ígéret ellenére, főleg a szocialisták nyomására, a ,,nagy szövetségesek" megtartják-e, avagy kiakolbólítják a magyar nemzetiségű tisztségviselőket, ahogy ezt próbálják tenni Székelyföldön is, ahol az ,,ejtőernyősök" mérhetetlen mohósága és gyarmattartói indulatai azt vetítik előre, hogy az elsöprő többség ellenében szándékoznak vezetni és harácsolni... a gyökértelenek.
A kolozsvári kérdésre a közeljövő meg fogja adni a választ, de mindenképpen megmarad néhány nyugtalanító dilemma: miért van az, hogy az uniós csatlakozás után a korábban is nacionalista indíttatású és vezetésű utódállamokban még fokozódott a nemzeti türelmetlenség, s miért akarják a többségi politikai erők tűzzel és vassal szétverni a megmaradt tömbmagyar vidékeket, miért nem hajlandóak az alkotmányokat és a törvénykezést úgy igazítani ki, hogy a valós számarányok szerint történjék a közélet vezetése? Folytathatnánk...
,,A győztes mindent visz" elve alattomos és alantas, annál inkább, mert elsősorban a kisebbségi közösségek ellen fordítják, s a gyakorlat azt igazolja, hogy az ellenzékbe került többségi pártok sem vállalják fel a nemzetiségieket sújtó jogsérelmek elleni harcot. Főleg Szlovákiában, Ukrajnában, Szerbiában nem, de most Románia is csatlakozhat a sorhoz. És a szent, nagy és egyesült Európa hallgat, esetleg vakaródzik. Persze, válság van, bajok vannak, mások a prioritások, de az unió eddig sem nagyon törte magát, ha a kisebbségbe taszított magyarság sorsáról volt szó. Az albánokkal még törődött némelyest, a cigányokat teljes lovagi rendületlenséggel védi, a holokauszt számonkérését prolongálják a 22. századra is, de senki nem kérdezi meg: mégis hogyan élnek a vezető hatalmaink által idegeneknek kiszolgáltatott magyarok?
