Itt ülök egy gödör szélén, nézek bele abba a bizonyos űrbéli fekete lyukba. Mondhatom úgy is: bele a semmibe.
Azt a gödröt szándékosan és mérnöki-pénzügyi pontossággal kiszámítva ásták a magyar nemzet s a mostani maradék Magyarország számára. Elég elé vagyunk, s eléggé mélyen ahhoz, hogy ne láthassuk a fekete lyuk végét. Mert ennek az országnak csupán ez az út jutott, előre megtervezett módon, ahogy mondtam fentebb.
Mert addig s addig tökéletlenkedtünk a rendszerváltogatással, hogy mostanra, közel két évtized után megszűnt a független Magyarország. Ez nem rémálom, ez annál is rosszabb, ez a mai és a holnapi valós helyzet.
Rémálomból föl lehet ébredni, lezuhanyozni jéghideg vízzel, aztán hozzálátni a rémségek megelőzéséhez, elkerülhetéséhez.
Az a maréknyi ország, amely 150 év alatt sem tudná kifizetni a hét év alatt fölvett irtózatos mennyiségű adósságot, ne beszéljen, mert nem beszélhet szabadságról, függetlenségről. És ami az alapja ennek, azt bizony törvényesítette ez a mostani gárda — igen bizony, még 1991-ben. Ezért olyan mosolygós kormányfő és kormánya, mert náluk, itt minden ,,legitim", mert nem bírják kimondani a magyar szót, a törvényest, csak a legitimet.
Nézem a román közéletet, a szlovákokét, ott először román, szlovák a jog, a rend, a rendszer, aztán uniós. Azt mondta a francia felvilágosodás egyik nagy alakja, Montesquieu: Először ember vagyok, s aztán francia.
Ne menjünk Párizsig, csak tova Farkaslakáig, Tamási Áron is megfelel nekünk: Aki embernek nem jó, az magyarnak is alkalmatlan.
Nagy szó. Tamási előbb embert, emberséget követel...
Kanyarodjunk vissza egy sirülővel a maradék Magyarországra; még megvan belőle akkorácska, nem nagyobb, hogy egy szénásszekér nagy nehezen megtérülhet rajta, óvatosan! Az az ember, ország, amelyik százötven esztendőre el van adósítva, nem tudhatja, mi a szabadság. A koldus hálhat szabadon az aluljárókban, de soha nem láthatja az Eiffel-tornyot. Nos, ez a szabadság emitt.
Most lenne százesztendős Ignácz Rózsa, Kovászna városának egyik nagy szülötte, az író, a nagyszerű asszony, ki született 1909-ben. Ő írja, nevezetesen Névben él csak című történelmi regényében, hogy a múltat meg kell ismerni, s megőrizni a hagyományokat, a történelmet pedig ma kell megcsinálni a jövendő számára. Így. Hát a szemünk láttára megcsinálták idegen szívűek számunkra a jövendőnket. És röhögnek. Eladó ez az ország, vásárolják is ugyanvalóst.
De hát ezt mind látják Erdélyben is a maradék magyarok, hála a technikának. No meg az uniónak.
Az unióról jut eszembe, a Bolyai Tudományegyetemet most ötven éve radírozták, bocsánat: törölték le a magyar kultúra térképéről. Akkor én másodéves hallgatója voltam az intézetnek. No, az ,,egyesítést" fölkenték formásan a Román Fejedelemségek egyesítésének évfordulójára. Hadd legyen valami formája is a nagytakarításnak! Nos, ők, Ceauşescuék meg a szlovákok tudták és tudják, hogyan kell megcsinálni a jövőt, ahogyan a kovásznai születésű Ignácz Rózsa fogalmazott. Mit tudunk mi ma csinálni, megcsinálni? Igen könnyű számba venni, mit művelt az RMDSZ ennyi év alatt, nehéz lenne összeírni a semmit és a sok átkot, amit magára vont és von máig.
Hát üldögélek a számunkra megásott gödör szélén, nem látván a jövőmből, jövőnkből színeket, csak a fekete lyukat.
Ezt én írom, aki 44 éve oltom írással népembe a reményt, azt, hogy lehet jobbra várni, ha tenni is tudunk érette.
Csoda tudja, itt teljesen eluralkodott a reménytelenség, arányosan a rendőrség tehetetlenségével.
Ez a pesti postám: már nappal sem mernek az emberek utcára menni, már hasadra kell szorítanod a táskádat a vonatban, mert kitépik a kezedből, s ha mozdulsz, kést nyomnak beléd. Ez sem rémálom. Mert ilyent rémálmaimban sem értünk. Hát hogy is mondjam?...
Aki embernek teljesen alkalmatlan, az kormányoz most, és röhögve veszi föl a milliárdokat, törli el s le a nyugdíjat, a gyermekpénzt, a gyógyszert. Sokszor már azt kívánom, löknének bele már engem abba a gödörbe. S közben temetjük sűrű csoportokban az öngyilkosokat, az alkoholistákat, temetni megtanultunk nagyon. Legyint az értelmiség, s vedel, retteg, és megöli magát, ahogy cselekedte Györffy Laci minap 69 évesen...
De hát nem vagyunk vakok. Csak úgy élünk, mintha. Igaz, a butaság, az ostobaság veszélyesebb a vakságnál. Nos, ez a magyar nép, a gödör innenső széléről nézve, s máshonnét is, ez tunya, ostoba bizony. Itt csírája sincs már 1848-nak, ’56-nak. Az a nemzet úgy kihalt, akár a sumerok, az etruszkok, a piramisokat építő egyiptomiak, kihaltak s kihalunk.
Azt is megírtam, hogy e nemzet megmentője ismét az erdélyi magyarság lesz, ahogy arra már volt történelmi példa. Azt akkoriban nem ,,legitimizálták", hanem megépítették kínjukban eleink.
Maradok tisztelettel, maradok még kicsinyég...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
