Távolról sem újdonság, hogy a közszféra, azon belül is az államapparátus túlméretezett, mindeközben gyakran siralmas hatékonyságú és egyben ijesztő pénznyelő. Az sem megy nóvumszámba, hogy a döntéshozók időről időre vehemensebben vagy szerényebben, de be-belengetik a pazarlás mérséklését, az intézményi kör karcsúsítását.
Az elmúlt sok-sok évben viszont ez szép szólamnál ritkán bizonyult többnek, sőt volt, hogy éppen az ellenkezője valósult meg, például tavaly, amikor csökkenés helyett végül az 1,3 milliót haladta meg a közalkalmazottak száma. Ám mint tudjuk, szükség törvényt, jelen esetben szokást, hagyományt bont, ennek tanúi lehetünk mostanság. Az egyértelműen kényszerhelyzetben lévő kormánypártok láthatóan fogcsikorgatva, de kénytelenek hozzányúlni ehhez a sokáig szent tehénként kezelt területhez is. Tévedés ne essék, kevés kivétellel – és ez esetben az RMDSZ kimondottan ide tartozik, de a liberálisok és a szocdemek háza táján is találni fehér hollókat – nem hirtelen felismerésből, józan megfontolásból, netán reformigényből teszik ezt, hanem mert csontot ért a kés, muszáj drasztikusan csökkenteni a közkiadásokat, ha el akarják kerülni, hogy az állam rövid időn belül a tönk szélére jusson.
A több szempontból is vitatható motiváción túl ugyanakkor annyit el kell ismerni, hogy a kormánykoalíció erősen indított, az elmúlt harmincöt évben nem igazán volt példa arra, hogy több száz parlamenti alkalmazottnak akarjanak búcsút inteni, hogy jelentősen ritkítottak volna a különféle államtitkárokon, vagy észérvek mentén mérsékelték volna például az alprefektusok számát. Jó jel továbbá, hogy a csinosítás, karcsúsítás a központiaknak alárendelt egyes intézményeknél is elkezdődött, illetve ami talán még ennél is biztatóbb – ha hinni lehet egyes nyilatkozatoknak –, hogy a söprésből az állami vállalatok háza tája sem marad ki. Némi optimizmusra, reményre ad okot az is, hogy ismét előkerült, egyes intézmények, vállalatok berkeiben micsoda pofátlanul magas juttatásokat zsebelnek be egyes vezetők, magasabb beosztású személyek, miközben a teljesítmény igencsak halovány.
A többszöri nekiveselkedés, majd megtorpanás, sőt, esetenként hátraarc után jogos kérdés: le lehet-e győzni ezt a kolosszust, áttörhető-e a hagyománnyá csontosodott nepotizmus, az uram-bátyám rendszere, a politikai lojalitás alapon történő kinevezések, alkalmazások vastag fala? Sok sok év után rátérhet-e végre a közszféra arra az útra, ahol a rátermettség, a képzettség és távolról sem utolsósorban a teljesítmény, az eredményesség a meghatározó egy hivatalnok esetében, és nem kapcsolatok, szívességek, érdekek, netán „borítékok” által kerülhetnek emberek felelős beosztásokba. Természetesen tisztelet a kivételnek.
Hogy nem lesz könnyű út, az biztos. Jól mutatja ezt a tiltakozás, ami az első intézkedéseket kíséri, és már most borítékolható, hogy háborgásból még bőven lesz az elkövetkezőkben is. Az is nyilvánvaló, hogy ezek a lépések kivétel nélkül népszerűtlenek, hiszen alaposan konszolidált, kényelmes, nagyjából biztosnak tekintett kis világokat forgatnak fel. Mindezek viszont nem változtatnak a tényen, hogy valakinek ezt el kellett kezdenie, és ha fogcsikorgatva is, de végig kell csinálni, ha végre működő, a polgárokat előtérbe helyező, illetve nem egy, a közpénzt kisgömböcként zabáló közszférát akarunk.
A parlament alkalmazottai között kezdődött el a karcsúsítás. Fotó: Facebook / Parlamentul Romaniei – Camera Deputatilor