Az ünnepségen részt vettek városunk zsidó hitközségének tagjai elnökükkel, a brassói zsinagóga elnöke, Roby Roth, a temesvári és a brassói zsinagóga rabbija, más egyháztagok, de tiszteletét tette Victor Sibianu történelem szakos tanfelügyelő is. A felsoroltak közül többen is beszédet mondtak az emlékobeliszk előtt azon sepsiszentgyörgyiek – felnőttek és kiskorúak – emlékére, akik a háború alatti deportálásokban vesztek oda. Elhangzott, hogy egyedülálló volt a zsidók munkatáborokba, haláltáborokba való elhurcolása, a holokauszt áldozatai nem a háborúban veszítették életüket, nekik származásuk miatt kellett meghalniuk. Mintegy hatmillió zsidó veszett oda. Igen kevés volt a hazatérő, közülük is sokan elhaláloztak egy-két év után a munkatáborokban szerzett betegségek miatt.

Az emlékparkból az imaházba mentünk át, ahol gyertyákat gyújtottunk az áldozatok neveit megörökítő márványtáblák előtt. A rabbi kádist (gyászimát) mondott.

Egy zsidó közmondás szerint minden dolog jóra vezet (hákol letová). Elgondolkodtam, hogy az emberek képesek lesznek-e önmagukba szállni, szembenézni a múlttal, jelennel. Tudunk-e azon igazság szerint élni, hogy nemzetiségtől függetlenül mind emberek vagyunk ezen a vén golyóbison? A szintén zsidósága miatt fia­talon meggyilkolt Radnóti Miklós költő egyik versében (Nem bírta hát) arra buzdít: „Ember, vigyázz, figyeld meg jól világod: / ez volt a múlt, emez a vad jelen, – / hordozd szivedben. Éld e rossz világot / és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, / hogy más legyen.”

Veres Ibolya, Uzon