Amikor viszonylag rövid idő alatt, gyors egymásutánban sok impulzus, élmény ér (ilyen is, olyan is, mindenféle), olyankor nehezen, csak egy bizonyos idő után tudok megszólalni. Mert annyi minden torlódik, tolakszik a kótyagos fejemben (néha lecserélném), hogy nem tudom, mihez kapjak hirtelen. Ilyenkor satuféket nyom valami ebben a fejben, és csak nézek ki onnan bambán.
Nehéz leállni, rendet rakni ott bent. Ez történt mostanában. Az elmúlt hetek pörgésében ott voltak az ünnepek, a nagycsalád, hál’ istennek, aztán a rám szakadt csend is. És bár szeretem a (jó) csendeket, szükségem van a pörgésekre is. Meg is találnak, de keresem is azokat. Elemi igényem.
De az elmúlt hetek pörgésében akadt jó pár bosszúság, felkavaró beszélgetés, rossz élmény is. És most nem a világszintű vagy akár csak szűkebb pátriánkban zajló mindenre is utalok, mert azt a mindent (is) nem tudom, nem is akarom folyton a magam terheként cipelni. Olyan ez, mint amikor egy rossz filmet nézek, aztán ha elegem lesz, átkapcsolok. De a mindennapjaimból nem tudom kikapcsolni magam. És volt azokban megint töményen minden. Bosszúság a forgalomban, hivatalban, medveügyben… Tudom, hogy ilyesmikről már nemegyszer írtam, nem is fogok részletesen belevágni. Mondjuk a hivatal, a forgalom bosszúságait könnyebben kiheverem, de a medvékből most már nagyon elegem van. Meddig megy ez így, hány halál kell még ahhoz, hogy valakik végre észhez térjenek? Nem érdekelnek a jobb mutatókkal biztató süket statisztikák, de az már igen, hogy második éve meg sem merem közelíteni a hegyi otthonunkat. Ott ugyan még nem halt meg senki, de az igaz, hogy én sem sétálok be az oroszlán, bocsánat, medve torkába. Megoldásra nincsenek kilátások, hiába próbálkozik a falu. Szóval, nagyon elegem van a medvékből, nyugodtan lőhetnek rám az állatvédők! És azért elegem van a hivatalnokok arroganciájából, tisztelet a kivételnek, és elegem van a forgalomban titánkodó idiótákból is!
Mégis az elmúlt hetek igazán rossz élményei valamivel komolyabbak ezeknél. És igazából beszélgetésekhez köthetőek. Egy baráttal és egy valamikori pályatárssal lezajlott beszélgetésekhez. A barátom életébe berobbant történet sok mindent megkérdőjelezett újra bennem. Nem jó érzés felborult értékrendszerrel, hazugságok sorozatával szembesülni, azt látni, hogy a barátod méltatlan helyzetbe került. A valamikori pályatárssal nagyon rég, rövid ideig keresztezték egymást az útjaink. Nem akármilyen pályát tudhat maga mögött, szakmánk egyik legnagyobbja. Nem nagy szavak ezek, de büszke vagyok az ismeretségünkre, a valamikor együtt töltött időkre. A legnagyobb tisztelettel csodáltam mindig a tehetségét, a munkához való viszonyulását, alázatát, elmélyültségét. A folyamatos kételkedéseit, a példaértékű profizmusát. A minapi beszélgetésünkkor olyan keserűségeiről, sérelmeiről mesélt, amiket alig hittem. Nem az ő szavaiban kételkedtem, csak nem igazán tudtam felfogni, hogy ezek vele megtörténhetnek. Továbbra is sokat, nem akármilyen munkákban dolgozik. És persze nem akárhogyan. Aki színpadon vagy filmen látja, mit sem sejt a megkeseredettségéről, csak csodálja. De hát ez természetes. Az már nem, hogy miként okozunk sérelmeket egymásnak, pakoljuk tele tüskékkel a másikat, hogy miként borulnak értékrendszerek, hagyunk cserben valakit, hazudozunk, csalunk, figyelemtelenül megyünk el értékes dolgok mellett, rombolunk, bántunk. Szép kis felsorolás, de az elmúlt hetek, napok történései, de főként beszélgetései ezt hozták ki belőlem. Zsummoghatnék még sok mindenért. A benzin áráért, a számlákért, a megint elrepülni készülő terasztetőmért. Panaszkodhatnék a szomszédokra is, de rájuk, ha akarnám, sem lehetne rossz szavam. A lehető legjobb helyen lakom, remek szomszédaim vannak. (Hogy ők mit gondolnak rólam, az más kérdés…).
De hogy mégis jó gondolatokkal zárjam ezeket a kicsit borúsra sikerült sorokat: egy szomszéd családban most új életnek örülnek. Jó helyre született az a kis ember, aki majd egyszer elkezdi átlépkedni ugyanazokat az akadályokat, amelyek mindannyiunk elé kerülnek, minden időktől fogva. Kívánok neki sikeres küzdelmekkel teli, tartalmas, szép életet! Mert az ajándék. És bár sokat zsummogok, hálás vagyok mégis. Azért, hogy élhetek.
Fotó: Pixabay.com