Miközben nagy ütemben fejlődik Erdővidék egyetlen kórháza, háromszéki viszonylatban ebben a térségben a leghiányosabb az egészségügyi alapellátás. Míg a kórháznak az akkreditációs elvárásoknak megfelelő minőségi szolgáltatásokra kell törekednie, az alapellátásban a jelenlegi családorvosok megtartása, újak idevonzása a legnagyobb feladat. A jelenlegi helyzetről és jövőbeli tervekről Benedek-Huszár Jánossal, Barót polgármesterével beszélgettünk.
Lapunk január 22-i számában arról tájékoztattunk, hogy nyolcvanhat családorvos látja el alapszinten a háromszéki lakosságot, közülük huszonhárman hetven év fölöttiek. Aki a saját városi, illetve községközponti rendelőjén kívül más településen is működtet munkapontot, legfennebb hetente egyszer jut el távolabbi betegeihez. Három családorvos január 1-jétől bontott szerződést a megyei egészségbiztosítási pénztárral, közülük egy Baróton. Maradtak hárman, de márciusban nyugdíjba vonul Gyulai Sándor doktor, így Ágoston István és Deák Brigitta családorvosnak kell ellátnia a baróti önkormányzat hat településének közel nyolcezer lakosát – tudtuk meg Benedek-Huszár Jánostól. Mindketten rendelnek Baróton és munkapontot működtetnek a környező településeken, Ágoston doktor Köpecen, Miklósváron és Felsőrákoson, Deák Brigitta eljár Bodosba és Bibarcfalvára is, de ez korántsem jelent elegendő jelenlétet, hisz egyikük sem tud egyszerre többfelé szakadni. Az orvoshiány idézte elő azt, hogy az idősek közül többen átiratkoztak sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi, brassói családorvosokhoz – oda, ahol felnőtt gyermekeik élnek és ahová tartoznak e téren. Aki maradt, annak sokat kell várnia, hogy bejusson a helyi családorvoshoz még akkor is, ha nincs szüksége vizsgálatra, csak a krónikus betegsége okán jár vissza a gyógyszer felírásáért – ecsetelte a helyzetet Barót polgármestere.
Orvosi lakásokat építenek
Nehéz időszak lesz a következő másfél esztendő, de reményeik szerint ez változik, mert az önkormányzat orvosi lakásokat építtet, és az esztendő végéig minden tekintetben funkcionálissá válik a marosvásárhelyi Studium Prospero Alapítvány által felépített ingatlan is. Utóbbi eredetileg egy családorvosi rendelőt és az illető orvos lakását jelentette volna, de amint a baróti önkormányzat az országos helyreállítási terv (PNRR) pályázatán nyert finanszírozást tizenkét szolgálati lakás felépítésére (amelyeket egészségügyben és tanügyben dolgozók vehetnek majd igénybe), változott a terv: a Studium-házban egy családorvosi rendelőt és egy járóbetegközpontot rendeznek be, az itt dolgozó jövendőbeli orvosoknak az önkormányzati szolgálati lakásokban biztosítanak lakhatást. Ennek a lakáskomplexumnak a jövő év közepéig kellene felépülnie, reményeik szerint ez meg is történik, a buktató ellenben az, hogy a szóban forgó pályázatot országos szinten nulla önrésszel hirdették meg, miközben az energiaárak és egyéb költségek a háború miatt nagyon megnövekedtek, és az önkormányzatnak szinte annyit kell hozzátennie a pályázat megvalósításához, mint az elnyert összeg – mondta Benedek-Huszár János.
A Studium alapítvány háza elkészült, a belső munkálatok közül a fűtés felszerelése van hátra, aztán a meszelés, ellenben a közműhálózattal még dolgozni kell. Jelenleg folyamatban van a város víz- és szennyvízrendszerének a kibővítése, tavasszal valószínűleg olyan szakaszba kerülnek a munkálatok, hogy rá tudják csatlakoztatni ezt az épületet a víz- és csatornarendszerre, a gázhálózatra való rácsatlakozás azonban leghamarabb év végén történik csak meg. Kérdésünkre, hogy a korszerű berendezéssel ellátott rendelőközpontban kik fognak rendelni, a városvezető azt mondta, megállapodásuk szerint ebben a Studium alapítvány is közbenjár.
Ágoston István családorvos tavaly decemberben átvette a miklósvári rendelőt. Fotó: Facebook / Benedek Huszár János
A 21. századba lép Barót kórháza
Tizenöt esztendővel ezelőtt, az egészségügyi intézmények decentralizációjának folyamatában, a Nemzetközi Valutaalappal való megállapodás alapján országosan 275 vidéki kórházat kellett volna bezárni, köztük a barótit is. A háromszéki önkormányzat szorgalmazására, Cseke Attila akkori egészségügyi miniszter közbenjárásával sikerült megmenteni Erdővidék egyetlen kórházát, amely jelenleg hetvenkilenc ággyal, közel száznegyven alkalmazottal működik, évente négyezer beteget látnak el, a járóbeteg-rendelőt tizenötezernél többen keresik fel, sürgősségi ellátást tizenkétezren kérnek. A tavaly zárult akkreditációs folyamatban az intézmény elnyerte a második szintet, bővült a műszerparkja és eszköztára, huszonegy szakorvos teljesít szolgálatot, közülük többen bedolgozóként hetente néhány órát.
A kórház fejlesztésének jelenlegi folyamatairól, a tervekről és az álmokról úgy beszél a baróti polgármester, mint aki hisz Erdővidék felébredésében, meg is magyarázza, hogy miért. Szerinte Barót fejlődése húzóerő lehetne egész Erdővidék vonatkozásában, és az egyik legfontosabb területként ebben az egészségügynek is szerepe van.
Lapunkban többször szóltunk arról, hogy a megyei önkormányzattal kötött 2023-as társulási szerződés alapján megkezdték a baróti kórház udvarának teljes felújítását, ez feltételezi az ötven-hatvan éves víz-, szennyvízvezetékek cseréjét, a villanyvezetékek föld alá helyezését, a kórházból kimenő víz, illetve a városi rendszerből a laboratóriumok irányába vezető víz oda-vissza tisztítását, egy saját áramgenerátor felszerelését, az épületek közötti útszakaszok, járdák leaszfaltozását, a köztük lévő zöldövezet kialakítását és sok egyéb olyan munkálat elvégzését, amely kényelmessé teszi az udvari közlekedést és biztonságossá a kórház víz- és energiaellátását.
Egy másik, folyamatban lévő beruházás a kórház járóbeteg-rendelőit és belgyógyászatát magában foglaló szárnyra vonatkozik, erre PNRR-pályázaton nyertek jelentős összeget, jelenleg ez a versenytárgyalás szakaszában van, folyik a közbeszerzési eljárás, idén ezt az épületrészt teljesen megújítják – mondta a városvezető.
Két olyan pályázatról is beszélt Barót polgármestere, amelyek szinte az álom kategóriájába tartoznak, mivel finanszírozásuk nagy összeget feltételez. Az európai beruházások minisztériumában pályáztak egy 4 millió euró értékű járóbeteg-rendelő építésére, ez azt jelenti, hogy a szakorvosi rendelőknek egy új, háromszintes épületet kívánnak építeni a kórház udvarán. Ez a kórház szempontjából is nagyon fontos, mivel a családorvosok számának megfogyatkozása miatt a kórházban megnövekedett a sürgősséget és a járóbeteg-rendelőket felkeresők száma, a páciensek egész Erdővidékről érkeznek. Szerinte jó reménnyel pályáztak, mert egy 600 millió eurós keretre 900 millió értékű pályázati igényt nyújtottak be országos szinten, míg egy új, korszerű kórház építésére benyújtott, 30 millió értékű pályázatuk hatszoros túljelentkezésben versenyez.
Hála és névadás
Nem állt szándékunkban leltárt készíteni arról, pontosan mi és mennyi hiányzik pénzben, emberi hozzáállásban, szakmai tekintetben az Erdővidék minden települését érintő egészségügyi ellátás hiányosságai terén, kik, mit tettek ezek orvoslásáért, írásunk csupán vészjel kíván lenni: egy-egy közösség lemaradása nagyban függhet attól, milyen könnyen és milyen minőségben juthatnak hozzá az emberek alap- és szakorvosi egészségügyi ellátáshoz. Benedek-Huszár János baróti polgármester a jelenlegi folyamatokról tud beszámolni, kiemeli a kórház jelenlegi menedzsere, Váncza Garbriella és Lozsádi Botond orvos igazgató szerepét, a megyei önkormányzat pozitív-támogató hozzáállását, a térség önkormányzatainak segítségét, de nem tiszte név szerint emlegetni azokat, akik megalapították Erdővidék egyetlen kórházát. Emiatt lenne érdemes megfogadni Hoffmann Edit, Erdővidék Múzeuma nyugalmazott muzeológusának a tavalyi Erdővidéki Közművelődési Napok alkalmával bemutatott, Adalékok a Baróti Városi Kórház történetéhez című könyve ürügyén a szerző által megfogalmazott ajánlást: a baróti kórház vegye fel Solymossy István nevét, aki ugyan nem volt erdővidéki, de orvosként és közéleti személyiségként is nagyon sokat tett a baróti kórház érdekében.