KézdivásárhelyZöldülő készruhagyár

2025. január 31., péntek, Közélet

Nagyteljesítményű napelemrendszert telepítettek Kézdivásárhely legrégebbi, 1968-ban alapított készruhagyárának főcsarnokára. A beruházást környezetvédelmi szempontok indokolják, nem utolsósorban pedig a költségcsökkentés szándéka is. A felszerelést lízingelik, a cég számára ez bizonyult a legjobb választásnak.

  • Fotó: Secuiana / Gyergyai Botond
    Fotó: Secuiana / Gyergyai Botond

Szerdán délután még zajlott annak a napelemrendszernek a kábelezése, amely a kézdivásárhelyi Secuiana készruhagyár főcsarnokának a tetejére került fel. A környék egyik legnagyobb, 360 kilowattos rendszerét szereli a kivitelező cég, amely szintén kézdivásárhelyi. „Minden lépést megteszünk annak érdekében, hogy a költségeinket észszerűsítsük, a napelemrendszer szerelése is ezt a cél szolgálja. Korábban szintén az áramszámla miatt költöztettük be Bereckből a Seconf termelővonalát az anyacéghez. Ezzel a lépéssel most úgy számolunk, hogy éves energiafogyasztásunk valamivel több, mint ötven százalékát meg tudjuk spórolni” – tájékoztatott Gyergyai Botond vezérigazgató, aki szerint tárolási kapacitásban is gondolkodnak, mivel most a megtermelt energia közvetlenül a termelővonalra irányul. „Mi áttértünk a heti négynapos, napi tízórás munkaprogramra, így ott van a pénteki nap és a hétvége, amikor a rendszer plusz energiát termel. Emiatt tervezünk akkumulátorrendszert is a napelemek mellé” – mondotta.

Ami érdekes, hogy a rendszert lízingelik egy kézdivásárhelyi vállalkozástól. „Nyertünk egy európai uniós pályázatot, de két év kínlódás után sem történt előrelépés. Így a Villex Kft.-vel léptünk partnerségre, és három hónap alatt nyélbe volt ütve a munka” – mondotta az igazgató.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 459
szavazógép
2025-01-31: Közélet - Nagy D. István:

Járható a málnásfürdői híd (Erdővidéki úthálózat)

Hosszú lezárás és forgalomelterelés után egy ideje a községközpont Málnás irányából is megközelíthető Málnásfürdő, miután lezárult a faluközpontba bevezető híd teljes átépítése. Az új átkelő – melyet a 122-es számú, Málnásfürdőtől Ágostonfalváig húzódó megyei út korszerűsítésének részeként építettek – már használható, meg is nyitották a forgalom előtt. Amint az időjárás engedi, újabb munkálat kezdődik, a megyei út Málnásfürdő és Mikóújfalu közötti szakaszát korszerűsítik, ennek egyik lépése a vasúti átkelő felújítása lesz.
2025-01-31: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Lebontják a Közüzemek volt székhelyét

Csak a régi szerelőcsarnok egy része marad meg a sepsiszentgyörgyi Közüzemek régi telephelyén, a központi piac szomszédságában: minden mást lebontanak, és az így megüresedett telken új épületeket húznak fel.