A statisztikai hivatal adatai szerint egyre kevesebb burgonyát termesztenek Romániában, csökkenőben mind a beültetett területek nagysága, mind a hektáronkénti átlagtermés. Eközben a burgonyaszükséglet folyamatosan nő, így az ország egyre nagyobb behozatalra szorul.
Tavaly 1,58 millió tonna burgonyát termesztettek Romániában, 262 ezer tonnával kevesebbet, mint 2022-ben. A hektáronkénti átlagtermés is csökkent: míg 2013-ban 16,22 tonna volt, addig tavaly mindössze 14,16 tonna. A burgonyatermesztésben a legjobb év 2017 volt, amikor 2,8 millió tonnát termeltek, azóta a mennyiség folyamatosan csökken.
Ezzel ellentétben viszont az éves burgonyaszükséglet egyre nő, 2023-ban 2,46 millió tonna volt, 57 ezer tonnával több, mint a 2022-es évben. A termésből 1,95 millió tonnát lakossági fogyasztásra (79,4 százalék) használtak fel, a vetőmagszükséglet 318 ezer tonna volt, az állatok takarmányozására 74 ezer tonnát szántak, ipari feldolgozásra pedig 21 ezer tonna került. A nem elégséges termelés miatt Románia egyre inkább burgonyaimportra szorul, 2023-ban a behozott burgonyamennyiség 643 ezer tonna volt.
A burgonyaterületek is folyamatosan csökkennek, a statisztikai hivatal adatai szerint 2014-ben 198 ezer hektáron, 2019-ben 170 ezer, 2020-ban 98 ezer, 2023-ban 79 ezer hektáron termesztettek burgonyát. A tavalyi évre nem találtunk még sehol hivatalos adatot a burgonyaterületek nagyságáról.
Kozma Bélától, a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetőjétől kaptuk az információt, hogy tavaly országszinten az APIA-nál kevesebb mint 30 ezer hektár burgonya szerepelt, pontosabban 29 ezer hektár. Az igazgató szerint a megyében is volt csökkenés, de az utóbbi években 12 500 hektár körül állandósult a burgonyával beültetett területek nagysága. Háromszék első helyen áll a területnagyság tekintetében, a tavalyi hektáronkénti 200 eurós étkezésiburgonya-támogatásnál az országosan kifizetett összeg 54 százalékát a háromszéki gazdák kapták, 13 százaléka Hargita, 12 százaléka Dâmbovița, 8 százaléka pedig Brassó megyébe került.