A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club sízői az elmúlt időszakban több belföldi versenyen is részt vettek az ország különböző településein. Bocz Attila tanítványai ezúttal is helytálltak, így több dobogós helyezéssel térhettek haza Háromszékre.
Rareș Hinti először Felsőbányára utazott, ahol a Román Kupa és az országos bajnokság második szakaszán tette próbára magát, ami a meleg időjárás ellenére remek körülmények között zajlott. A tehetséges síző az első megmérettetésen a negyedik helyen végzett, aztán a második versenyen a dobogó legmagasabb fokára léphetett, miután mindkét futamot megnyerte.
Ezt követően Szebenjuharos adott otthont egy párhuzamos erőpróbának, ahol a pályát nagyszerűen előkészítették, azonban a beépített két ugrató sok versenyzővel kibabrált. A sepsiszentgyörgyi sportolók több korosztályban starthoz álltak, végül Szabó Aliz (HC), Florea Csanád (U16) és Supuran Noah (U10) harmadik helyezéssel zárt. A világbajnokságra készülő Zöld Róbert a felnőttek között utasított mindenkit maga mögé, Páll Andor (U14) pedig kiesett.
Brassópojána a múlt hétvégén zsúfolásig megtelt kis sízőkkel, akik az Active Ski Kupa és a ProX Kupa versenyeken vettek részt. Az első megmérettetésen nagyon rossz időjárás fogadta a versenyzőket, akiket a sűrű köd és a hideg levegő is próbára tett. Ezúttal a legjobb eredményt Supuran Noah szállította, miután a harmadik idővel haladt át a célvonalon, míg Szabó Aliz nyolcadik, Bocz Gergő (U10) 19. és Molnár Gergő (U12) 34. lett.
Vasárnap verőfényes napsütésben kezdődött a ProX Kupa, fagyott pálya várta a sportolókat, ezáltal a hangulat is jobb volt, a versenyzők is jobban teljesítettek. Ez alkalommal ketten is dobogóra állhattak, Supuran Noah és Szabó Aliz harmadik helyen fejezte be a viadalt, Bocz Gergő előző napi eredményén javítva a 13. helyen végzett, Molnár Gergő pedig a 32. pozícióban zárt.
Rareș Hinti a Suceava megyei Cârlibaba Kupa nevet viselő erőpróbán vett részt, ahol az izgalmakat fokozta, hogy a 18–25 éves korosztályban több egykori és jelenleg is aktív élsportoló állt rajthoz. A Sport-All színeiben versenyző Rareș remekül teljesítve győzött, ugyanakkor begyűjtötte a legjobb idővel célba érő sízőnek szánt serleget is.
A háromszéki sportolók hétfőn már tovább is utaztak a Fejér megyei Aranyosbányára, ahol a Román Kupa és az országos bajnokság harmadik fordulóját rendezik. A sepsiszentgyörgyi csapatot Szabó Aliz (HC), Páll Andor, Péterffy Gergő (U14), Kővári Kira és Florea Csanád (U16) képviseli. (miska)