Az elmúlt héten a prázsmári 163 Plopi Lovasközpont adott otthont a díjugrató Winter Tour jelen idénye harmadik fordulójának, amelyen két Kovászna megyei csapat színeiben három lovasunk vett részt. Mérlegük egy első és egy második, két negyedik hely és hét hibátlanul teljesített pálya.
Népes mezőnnyel tartották meg a díjugrató Winter Tour mostani idényének harmadik viadalát, amelynek hagyományosan a prázsmári 163 Plopi Lovasközpont adott otthont. A január 29. és február 1. közötti lovas megmérettetésen a Kádár Barna általa edzett kurtapataki Wolf Lovasklubtól két, míg a Nagy Eszter által felkészített Vadon Lovas Klubtól egy sportolónk tette próbára maga és lova ügyességét.
A kurtapataki versenyzőkből a Bronze Tour 100 centiméteres kategóriájában Ilyés Fanni Pölöske nyergében, míg Albu Petra Vidame de Montflix nyergében hibátlan pályát futott a negyvenhat versenyző között. Szintén a Bronze Touron, ám a 105 cm magas akadályú erőpróbán (55 induló) Ilyés Fanni és Pölöske egy újabb hibátlan pályát teljesített. A Final VIP Tour 95 cm-es viadalának 48 fős mezőnyében Albu Petra ismét remekelt, hiszen egy kiváló negyedik helyezéssel és hibátlan pályával zárta a versenyt, míg csapatársa, Ilyés Fanni is hibapont nélkül tudta le a pályát.
A benedek-mezői klubot Szabó Rebeka képviselte a többnapos prázsmári versenyen, aki kétszer is felállhatott a képzeletbeli dobogóra: a Silver Tour 110 cm-es kategóriájában hibátlan pályát teljesítve lett az első, míg a Bronze Tour 105 cm-es viadalát szintén hibapont nélkül fejezte be, ám itt be kellett érnie a második hellyel. Lovasunk a Bronze Tour 110-es kategóriájában is folytatta nagyszerű szereplését, hiszen egy újabb hibátlan pályával elcsípett egy pazar negyedik helyezést.