Noha Sepsiszentgyörgy önkormányzata a múlt év őszén szerződést bontott a városmag sétálóövezetének kivitelezőjével, egyelőre nem tudtak továbblépni, mivel az elkészült munkálatok egy részét a hibák miatt nem lehetett átvenni. Az önkormányzat illetékesei szerint a kivitelező vállalta, hogy ezeket kijavítja, amint az idő engedi, azt követően pedig várhatóan a fennmaradt munkálatokat a városháza cégével, a Sepsi Út-Építővel végeztetik el.
Megkeresésünkre Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta, hogy a szerződés felbontását követően felmérették az elvégzett munkálatok minőségét – amivel már korábban is több gondjuk akadt –, és kiderült, a hiányosságok, illetve a gyenge minőség miatt nem vehetik át azt, ami elkészült. Ezért több rendben egyeztettek a kivitelezővel és egyezségre jutottak, ám a javítás után is maradt még átvehetetlen elem. A legutóbbi tárgyaláson a cég vállalta, hogy amint az időjárás engedi, ezt is megoldják, és akkor végre, remélhetőleg még a tavasz folyamán felszabadul a munkaterület.
Annak kapcsán, hogy ezt követően mi történik, az alpolgármester elmondta: mivel viszonylag kevés teendő maradt, a városközpont házsorai által közrezárt területre tervezett sétálóutca befejezését rábízhatják az önkormányzat saját vállalatára, a Sepsi Út-Építő Kft.-re, nem kell új közbeszerzési eljárást indítani, s legalább ezt az időt megspórolják.
Amint arról beszámoltunk, nagyjából hároméves huzavona után volt kénytelen szerződést bontani Sepsiszentgyörgy önkormányzata a kivitelezővel, mert nem tartotta az ütemtervet, illetve a minőség terén sem teljesített jól. A szerződést végül sikerült úgy felbontani, hogy a vállalkozás is beleegyezzen, ne kerüljön bíróság elé az ügy, ami a munkálatok hosszabb idejű leállásához vezetett volna. A kivitelező egyébként a vezetékek elhelyezését majdnem befejezte, ám a majdani sétálóutca burkolása teljes egészében hátravan, illetve az önkormányzat épületének hátsó szárnyában kialakított gangot/átjárót is véglegesíteni kell. A beruházást a város saját forrásból fedezi, eredetileg az általános mobilitási terv része volt, de a végleges változatba már nem került bele. Mint ismert, a belső városmagként emlegetett területen az önkormányzat egy sétálóövezet létrehozását tervezte, mely a Tamási Áron Színház épületétől a vadászati múzeumig terjedne.
Az önkormányzat a napokban nekilátott egy másik, a városközponthoz szervesen hozzátartozó kisebb rész rendbetételének. A Bazár mögötti, tömbházak által közrezárt belső udvaron a Sepsi Út-Építő a szegélykövek cseréjét végzi, s amint az időjárás engedi, aszfaltoznak. Az udvarban növelik a kijelölt parkolóhelyek számát. Tóth-Birtan Csaba lapunk érdeklődésére elmondta, a korszerűsítésből egyelőre kimarad a megyeháza és a Bazár szomszédságában lévő rész, ide kerül ugyanis az a föld alatti tartály, melyet Kovászna Megye Tanácsának meg kell építenie ahhoz, hogy a Gyárfás Jenő Képtár korszerűsítésének valahogy pontot tegyenek a végére.