Kampányígéretéhez igazodva január közepén elindította falugyűlés-sorozatát Illyefalva önkormányzata, a községközpontban, Aldobolyban és Sepsiszentkirályban is megszervezték a fórumokat. Benkő Árpád Jenő polgármester számára ezek egyik fontos hozadéka – azon túl, hogy szemtől szemben ismertethették az elképzeléseket és megismerhették az emberek elvárásait – az volt, hogy olyan „apróbb” kérdésekkel is foglalkozni kell, melyek esetleg elkerülik az önkormányzat figyelmét, de a falvak lakói számára fontosak. Az elöljáró szerint félévente megismétlik a gyűléseket, és nemcsak a falvak, hanem a községhez tartozó lakótelepek, a Szalomér és Benedek-mező is sorra kerülnek.
A falugyűlésekre január 14. és 16. között kerítettek sort, elsőként Illyefalván, majd Aldobolyban, és végül Sepsiszentkirályban. Benkő Árpád Jenő szerint jó volt látni, hogy mindhárom helyen elég sokan érdemesnek tartották részt venni. Úgy véli, a kommunikáció a megoldás kulcsa, és feltett szándéka, hogy félévente megismételjék a gyűléseket.
Mindhárom alkalommal azzal indítottak, hogy felvázolta az elképzeléseket, terveket, ugyanakkor a nagy, jelentősebb beruházások mellett a kisebb, rövid és középtávúakról is beszámolt, olyanokról, amelyek nem jelentenek nagy anyagi terhet az önkormányzatnak. A fórumok ugyanakkor jó alkalomnak bizonyultak, hogy olyan egyszerűbb kérdésekről is szó essen, melyekre az önkormányzat figyelme esetleg nem terjed ki, ám a közösségek számára fontosak, és sok esetben viszonylag rövid idő alatt rendezhetők.
A polgármester az ilyen kisebb lépések közül az önkéntes tűzoltócsapat újraalapítását, illetve a helyi turizmus fejlesztését célzó lovas egyesület létrehozásának elindítását említette. A tűzoltócsapat újjászervezését azért kezdeményezték, mert például a tavaly a községben bekövetkezett tűzesetek egy részét meg lehetett volna fékezni időben, ha a csapat rendelkezésre áll. A lovas egyesület létrehozásánál abból indultak ki, hogy a községben sokan hobbiból tartanak állatokat, többen lovagolnak, túrákon, zarándoklatokon vesznek részt. Őket be lehet vonni egy helyi turisztikai útvonal működtetésébe is, a községbe látogatók lovas kocsival vagy éppen lóháton kereshetnék fel a látnivalókat – vázolta a községvezető.
A gyűléseken többen felvetették az aszfaltozatlan utcák kérdését, aminek rendezésére ebben a mandátumban nagyon kevés az esély, idevágó külső finanszírozás jelenleg nincs. Egy másik probléma az ivóvízhálózat kiterjesztése az egész községre, aminek idén meg kell történnie, ezt saját forrásokból akarják megoldani. Sepsiszentkirályban a felszegi részen és a Szalamája-tetőn, illetve Benedek-mezőn van szükség hálózatbővítésre. A játszóterek kérdése is felmerült, ez szerepel az önkormányzat középtávú tervei között mindhárom településen, ám év végéig mindenhol nem tudják megoldani – részletezte a polgármester.
A kisebb gondok között, melyek elkerülték a figyelmüket, Benkő Árpád megemlítette, hogy a falugyűléseken egyes mellékutcák lakói közlekedési tükröket kértek a főúttal való kereszteződéshez, hogy biztonságosan ki tudjanak térni járműveikkel. Ezeket már be is szerezték, hamarosan a helyükre kerülnek.
Egy másik téma a falukép javítása volt, ami az önkormányzat célja is. Ehhez szervesen hozzátartozik a köztisztaság, amit viszont csak úgy lehet biztosítani, ha ebben mindenki részt vállal. A gyűléseken jelezte, a helyi képviselő-testület márciusban döntést hoz, hogy akár bírsággal is sújthassák azokat, akik nem tartják tisztán a portájuk előtti részt.
Benkő Árpád szerint több visszatérő problémát is megvitattak, mint például a mezőgazdasági gépek által a közútra felhordott sár. Próbálnak segítséget nyújtani a gazdáknak – a törvény szerint az út letakarítása őket terheli –, ezért vásárolnak egy, az önkormányzat markolójához csatlakoztatható úttakarító kefét, mellyel időközönként lepucolják a sárral meghordott szakaszokat. A működtetés, finanszírozás módját viszont még meg kell találniuk. Szintén visszatérő probléma a törvénytelen legeltetés és károkozás, ennek kapcsán arra kérte a község lakóit, hogy az utólagos félreértések, panaszok elkerülése végett tartsák be a hivatalos eljárást.