Minden közösségnek megvannak a nagyjai: azok a személyek, akikre büszke, akikről szívesen beszél, hivatkozik rájuk, ha úgy hozza az alkalom, hogy az értékek mentén büszkélkedni lenne jó idegenben. Erdővidék minden településének megvannak a maga nagyjai. Sokan vannak, és az az igazság, hogy ez a tenyérnyi vidék valóban szép számban adott a magyar kultúrának megbecsülésre méltó, eszmeiségben, cselekvésben követésre érdemes fiakat, asszonyokat. Azonban minden aprólékos, nagy odafigyeléssel készített számbavétel mellett is maradtak ki olyan példaértékű életet folytató, közösségük felemelésén dolgozó erdővidékiek a számbavételből, akik nem úgy váltak nagyokká, hogy valahol a Kárpát-medencében vagy azon túl öregbítették a vidék hírnevét, hanem itthon maradva vagy a sors – számunkra – kegyéből e vidékre kerülve és itt lehorgonyozva, esetenként itt családot alapítva, gyermekeik által gyökeret verve gyarapították a vidék szellemi, anyagi, tárgyi, kulturális hagyatékát.
A baróti kórház történetének kutatása és böngészése folyamán többször jutott eszembe, hogy azok, akiknek a névsorát az alapító tagok címmel látták el, mind nagyoknak számítanak hiszen olyan mérvű dologba kezdtek, ami akkor, az akkori viszonyok között rendkívülinek számított, legalábbis a vidék adottságai, de elsősorban gazdasági helyzete nem igazán támogatta az eszmét. Attól lettek mind nagyobbak számomra, ahogy töretlen bizalommal, év év után, meg nem inogva a kitartásban, a konokságig elmenő akarással, fel nem adva 26 éven át küzdöttek és sikert arattak.
Legyen ez az írás ösztönző nemcsak az erdővidékieknek, hanem minden térségnek ahhoz, hogy felfedezze és megörökítse mindazok nevét, akik bármily keveset is tettek a közösségért, és tudomására hozza e közegnek, illetve megerősítse abban a hitben, hogy a közösségért cselekedni nagyságot jelent jellemben, erkölcsben, szellemben, cselekvésben. Közhelyes már, de elkerülhetetlen ismételgetni folyton, hogy akkor megy jól sorom, akkor érezhetem magamat jól egy adott településen, ha a közösségemnek jól megy sora, ha minden tagja jól érzi magát ott, ahol él.
Visszatérve a kórházalapító nagyokra, megjegyzem, természetes, magától értetődő, hogy nem az összesen dolgoztak nap nap után a megvalósításon, de mindig ott voltak, amikor döntéseket kellett hozni, gyűjteni, felajánlásokat tenni, egyáltalán, amikor a teendők úgy hozták, hogy összefogásra volt szükség az előrehaladásért.
1887. március 27-én egy intézőbizottság alakul, amelynek az lesz a feladata, hogy elindítsa egy Baróton létesítendő, de egész Erdővidéket ellátó kórház létesítésének az ügyét. Ennek a bizottságnak dr. Hajós Béla lett az elnöke, Mórik Lajos a jegyzője, Debitzky Mihály gyógyszerész pedig a pénztárosa. Mindannyiukról lehet szólni és kell is – majd egy másik alkalommal. Az intézőbizottság és azon erdővidéki települések képviselői, akik a bizottság kinevezésekor jelen voltak, elindították azt a munkát, ami épp 26 éven át zajlott azért, hogy 1913-ban – bár még nem működőképesen, de felépítve – épületként hirdesse a sok esztendei erőfeszítés eredményét a térség első kórházi intézménye.
Dr. Solymossy István, akit Erdővidék nagyjai soraiba szeretnék beilleszteni, hat évre rá került Barótra, miután az intézőbizottságot létrehozták. Annak a Solymossy családnak az egyik ifjú tagja, akik egyébként is kapcsolatban álltak a gyógyítással, hiszen apai nagybátyja, Solymossy János 1852-ben beiratkozott a budapesti egyetemre, és 1853-ban, az egyetem elvégzését követően szebeni és dési kitérővel, 1861-ben megnyitotta saját gyógyszertárát szülővárosában, Székelyudvarhelyen – tudjuk meg A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógyszerészet címet viselő lapjából, amelyben Péter H. Mária, Barabás Izabella, Abrám Tünde: A székelyudvarhelyi Solymossy-gyógyszerészek gyógyszertárából fennmaradt Manualis vénygyűjteménye (I. rész) címmel megjelent dolgozatuk kapcsán olvashatunk A Solymossy Gyógyszertár és gyógyszerészei címmel a családról és tevékenységükről. Itt arra is választ kapunk, hogy a Barótra kihelyezett orvos miért volt annyira sokoldalú, amint arról a korabeli sajtóból értesülünk.
Az 1893-ban felavatott dalárdazászló rúdjára szegecselt névtábla. Fotó: Erdővidék Múzeuma tulajdona
Tehát Solymossy János 1861-ben megnyitotta gyógyszertárát Székelyudvarhelyen, és ebben az évben megszületett Bögözben az ott főjegyzőként dolgozó Lajos öccsének a fia, István, a kilenc gyermek között a harmadik szülött, akit – lévén, hogy nekik, mármint Jánosnak és feleségének nem született gyermekük – felneveltek.
Solymossy István 1884-ben iratkozott be a kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem orvosi karára, doktori disszertációját 1891. szeptember 16-án védte meg. Ő lett az az orvos, aki 1893-ban pályázat révén elnyerte és elfoglalta a baróti körorvosi állást. „Az egészségügyi személyzetben azon változás történt, hogy a baróthi közegészségi körben dr. Solymossy István körorvosnak megválasztatván, állomását el is foglalta” – írja a Székely Nemzet 1893. május 3-án.
Kinevezését követően nem találjuk őt az egylet munkáját követő jegyzőkönyvekben, de az is lehet, hogy épp kora, illetve a betegekkel való elfoglaltsága miatt mint kezdő orvos még nem engedte meg a beavatását. Azonban 1895-ben az olvasóegylet igazgató tagságát már elnyerte, olvashatjuk a Székely Nemzet februári lapszámának oldalán, ami arra enged következtetni, hogy a fiatal orvost befogadta a már egyébként tekintélyes tagokból álló vezetőségi kar, akik korukból kifolyólag több közösségi feladatban is részt vállaltak, illetve részt kaptak választások nyomán.
Tehetsége sokoldalú, egyik készsége hangszertudása, amiről szintén a fentebb említett újság hasábjairól olvashattunk ekképpen: „A hangversennyel összekötött tánczestély műsorát dr. Solymossy István körorvos és Finta Géza telekkönyvvezető hegedű duettje nyitotta meg, élvezettel hallgatták művészies játékukat s a közönség zajos tapssal tüntette ki a szereplőket.” (Részlet a Székely Nemzet 1898. december 10-i tudósításából).
Ugyan még nem szerepelt a kórházegylet vezetői között, de az ügy érdekében máris ténykedik olyanképpen, hogy a mindenkori március 15-ei egyleti közgyűlést követő ünnepség szervezését és lebonyolítását rábízzák, ami azt bizonyítja, hogy megbíznak benne. Itt olvashatunk egy részletet a korabeli tudósításból: „A baróthi »Kórház-alap« közgyűlése. Baróth, márcz. 18. A baróthi »Kórház alap egyesület« folyó hó 15-én tartotta közgyűlését dr. Hajós Béla közegészségügyi felügyelő elnöklete alatt, ki fáradságot nem kimélve az ügy iránti érdeklődés nemes lelkesedésétől vezéreltetve Budapestről jött hozzánk, …a kórházgyülés az elnök éltetésével vég ért. Ezután a márczius 15-iki Ünnepély vette kezdetét, a mely az előbbi évek hagyománya szerint az idén is megtartatott dr. Solymossy István buzgó működése folytán…” (Székely Nemzet, 1899. március 20., 43. sz.)
A kórház épületének korabeli felvétele (1920-as évek eleje). Fotó: Hoffmann Edit tulajdona
A következő esztendőben, 1901. március 15-én, szintén az egylet közgyűlését követő ünnepi előadásban karnagyként említik, Prokupek Ferenc helyettes karnaggyal együtt, akik vezetése alatt a dalárda „kellő összhangban hazafias dalokat énekelt”. Erről a közgyűlésről már az egylet alelnökeként távozik, már nemcsak karnagy, hanem felelősséget vállaló vezetőségi tag a kórház ügyét előrevivő egyletben.
Folyamatosan ott volt a Baróton és Erdővidéken szervezett mindennemű jótékonyságot szolgáló előadások szereplőjeként. Már kiderült, hogy hegedűn játszott, de későbben cimbalomjátékával is színesítette az estélyek műsorát.
Hogy nemcsak a felnőttek minőségi szórakoztatása állt közel hozzá, hanem a közösség fiatalabb korosztályának a felemelése is fontos volt számára, bizonyítja a következő pár sor:
„Iparos önképzőkör Baróthon. A baróthi iparos ifjúság nevelése érdekében dr. Solymossy István körorvos kitartó buzgalma folytán önképzőkör alakult, a mely kéthetenként ének, szavalat s alkalmi felolvasásokkal kapcsolatos fillérestélyeket rendez, a mely egyrészről szórakoztat, másrészről az iparosság értelmi művelését czélozza és mozdítja elő. Az egyesület a község társadalmi életére minden bizonnyal jótékony hatással fog lenni.” (Székely Nemzet, 1901. november 25., 177. sz.)
1902-ben nagyon fontos megbízatásnak kell eleget tennie. Őt küldik el a már meglévő, Barót méretéhez hasonló települések kórházainak megtekintésére, hogy ott szemlélődve, azon intézmények vezetőivel szóba állva átbeszélve az adottságokat, lehetőségeket, buktatókat, rálátást nyerjen ezek működésére, s tapasztalatairól beszámolva javaslatokat tegyen az építendő kórház ügyében. A ráruházott feladatot tisztességgel ellátja, és jelentést is tesz róla.
1903-ban már a dalárda elnöke volt, akit épp Mórik Lajos, az egylet titkára éltetett az esti vacsora díszasztalánál. Mindenütt azt olvasni róla, hogy A korabeli tudósításokból az derül ki, hogy köztiszteletnek örvendő tagja a közösségnek, említésekor a lelkes, a buzgó és ezekhez hasonló jelzőkkel illetik személyét, munkáját pedig a legkiválóbb minősítéssel.
Az Ipartestület zászlója 1906-os évszámmal, Erdély és Háromszék címerével. Fotó: Erdővidék Múzeuma tulajdona
Alelnökké választása pillanatától fontos szerepe van az egyletben: a kórház helyszínének kiválasztásánál, a tervek követésénél és elfogadásánál, de a kivitelezésnél is, folyamatosan. Az 1912. március 15-én tartott közgyűlésen ő elnökölt és mondott emlékbeszédet az eltelt 25 esztendőre visszatekintve, s méltatta Mórik Lajos „fáradságot nem ismerő munkáját, aki ott volt az eszme létrejötténél, és ott van a kórház születésénél is. Talán ő az egyetlen az alapítók közül, aki aktívan részt vesz az egylet jelenkori (1912) munkájában is” – jegyezte meg emlékbeszédében a felszólaló, aki így fogalmazott: „[...] itt ül deresedő fejjel közöttünk, de sőt itt munkálkodik fáradhatatlanul a baróti kórház eszméjének egyik, talán már egyedül élő magvetője, akinek megadatott azon szerencse, megadatott azon öröm, hogy látta az általa is elvetett magnak csirázását, fejlődtét és látja, hogy az ma terebélyes fává nőtt, amelynek árnyékában vigasztalást, enyhülést nyerjenek a sínylődők és Lázárok. És ennek a kicsiny magnak 25 éven keresztül hűséges, szorgalmas, kitartó kertésze vala ő, kertésze ma is lankadatlanul” – olvashatjuk a Mórik Lajos tollából született kórháztörténet 85. oldalán.
Az orvosi teendők, az egyleti feladatok mellett nem kis felelősséggel járó tisztsége is van, hiszen ő vette rá Barót iparosait, hogy összefogva létrehozzák az ipartestületet. Hogy a testület fontosságáról tudomást szerezzünk, illetve az alapító elnökét övező nagyrabecsülésről meggyőződjünk, egy újabb tudósítást osztok meg, a megalakulástól számítva nyolc évre rá: „Egy székely Ipartestület ünnepe.
Barótról jelentik: Szép ünnepet ült a napokban a háromszékmegyei Barót Ipartestülete. Elnöke, dr. Solymossy István iránt rótta le a hála és elismerés adóját. Solymossy István tekintélyes orvos, ő szervezte, ő vezeti a baróti iparosokat. Nyolc éve, hogy megalakult a baróti ipartestület közel 150 taggal s azóta működik dr. Solymossy István elnök vezetése alatt. Nemrégiben az Ipartestület elhatározta, hogy elnökének arcképét megfesti és azt az Ipartestület hivatalos helyiségében ünnepélyesen elhelyezi. A kép leleplezése diszgyülés keretében történt, a melyre meghívták Bárót község összes lakosságát. Belle András szép megnyitóbeszédben üdvözölte az ipartestületi tagokat és érdeklődő közönséget, azután Borbáth Ferenc müasztalos, testületi titkár mondta el, hogy mennyire ragaszkodik az iparosság a megalakitója, dr. Somossy István személyéhez. Az elnök elérzékenyülten fejezte ki köszönetét az ő szeretett és nagyrabecsült iparosai előtt.” (Székely Nép, 1913. augusztus 30., 96. sz.)
Közben felépült a kórház, amelynek 1915-ös átadását követően hivatalos működtetését, illetve igazgatását rá bízták, hiszen „1914 augusztusában az orvosi ellátásra javaslatot tettek dr. Solymossy István baróti és dr. Tibáld Miklós olaszteleki körorvosok személyében, akik ehhez beleegyezésüket adták, ráadásul dr. Solymossy a szükséges orvosi műszereket is felajánlotta már”. Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár, Alisp. ir., Fond 9., 9252/1914.
Hogy a kórház létét nyomatékosítsák, felajánlják Vöröskereszt-kórháznak, sebesültek ellátására, így reménykedve abban is, hogy talán elébb fel tudják szerelni, mint ha közkórházként működik. Szándékukat jóba vették, el is indult a neki szánt úton a kórház, de mert itt nem zajlottak nehéz csaták, hiszen a front távol esett Erdővidéktől, a katonákat végül Brassóba szállították, akiket egyébként dr. Solymossy személyesen kísért el a vonaton Brassóig.
Az Ipartestület zászlója, Isten áldd a tisztest ipart felirattal. Fotó: Erdővidék Múzeuma tulajdona
Nehéz évek következnek, mert a nagy háború nemcsak gazdaságilag, de erkölcsileg is megviselte mindazokat, akik akár aktívan, akár elszenvedőkként részt kaptak belőle. Alig épült fel a kórház, máris kiürítették az 1916-os román betöréskor. Az ő házát is feldúlták egyébként. Majdnem elölről kellett kezdeni mindent, ami a felszereltséget illette. Új viszonyok, új vezetők, új nyelv, és mind olyan teendők elvégzésének közepette, amelyek elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy a kórház ellássa a neki szánt szerepet.
A háborút követő időszakban sem volt könnyű a kórház sorsát igazgatni, hiszen a megváltozott viszonyok sok mindenben, de az intézmény vezetésében is számottevő változásokat hoztak. Új törvények, amelyeket értelmezni nagyon nehéz volt, hiszen a közigazgatás hivatalos nyelvének megváltozása soha nem látott nehézségek elé állította a vezetőket. Dr. Solymossy ennek hangot is adott, de elutasítás volt a válasz, amikor hivatalos fordítót kért, lévén, hogy nem ismerte – nem volt honnan ismernie – a román nyelvet.
Nemsokára, 1922 nyarán hirtelen – az okát egyelőre nem ismerve, de a sajtóban megjelent rövid gyászhír alapján hosszas betegségnek tulajdoníthatóan – új igazgató került a kórház élére dr. Kádár István személyében.
Ha mélyebben beleásnánk magunkat dr. Solymossy életpályájába, minden bizonnyal több minden kiderülne, de talán a fentebb olvasott sorok is elegendőek ahhoz, hogy megállapíthassuk: egy emberszerető személye rajzolódik ki alakjában. Mindazon túl, hogy orvos volt, olvasó egyleti választmányi tag, közművelődési egyesület vezetőségi tagja, dalárdavezető, ipartestületi elnök, színdarabok betanítója, hangszeres estek aktív szereplője, újságszerkesztőségi tag, kórházépítő, és -igazgató – hely hiányában nem sorolhatunk fel mindent, aminek cselekvő részese volt. Családja is volt: Lengyel Saroltával 1891-ben kötöttek házasságot. Öt gyermekük született, négy fiú: István, János, Gyula, Endre és egy kislány, Sárika, aki 1907-ben ötévesen skarlátban meghalt. Közel 32 év házasság után, életének 63. évében, 1923. július 27-én hunyt el Baróton.
Nyolc éven át vezette az Erdővidéki Közkórházat, de igazgatóvá való kinevezését megelőzően 13 évig cselekvő tagja a kórházegyletnek. Összesen 21 évig munkálkodott azon, hogy Erdővidéknek kórháza legyen, Baróton.
Hoffmann Edit
