Véget ért a Házasság heteNincs jobb kapcsolat a házasságnál

2025. február 18., kedd, Közélet

A házasság hete múlt hétfői nyitórendezvénye után – mely egyben a Szerelem az évek tükrében című fotókiállítás megnyitója is volt – a hét minden délutánján izgalmas események várták a házastársakat, párokat, érdeklődőket Sepsiszentgyörgyön: műhelymunkák, beszélgetések, előadások, kirándulás után vasárnap istentiszteletekkel és misékkel ért véget a rendezvénysorozat.

  • Skovrán Réka műhelymunkáján. Fotó: Szabó Lóránt
    Skovrán Réka műhelymunkáján. Fotó: Szabó Lóránt

Kedden, „a közös építkezés napján” a házaspárok egy része Skovrán Réka családterapeuta műhelygyakorlatán vett részt, ahol lehetőségük volt együtt megtervezni a közös jövőképüket, mások az Angyal szállt le Babilonba című, Bocsárdi László által rendezett előadást tekinthették meg a Tamási Áron Színházban.
 

Közös építkezés

A Skovrán Réka által vezetett gyakorlatok abban segítették a résztvevőket, hogy őszintén beszéljenek a házasságuk jövőjéről, közös céljaikról, álmaikról. A társalgás többnyire a párok között zajlott, csak azokat a gondolataikat osztották meg a plénummal, amelyeket arra érdemesnek tartottak. A workshop célja az volt, hogy szakmailag megbízható gyakorlatokkal olyan fontos beszélgetéseket indítson el, amelyeket talán otthon nem mertek még kezdeményezni a házaspárok, olyan témákat hozzon felszínre, amelyekről eddig talán elterelték a szót, attól tartva, hogy azok konfliktust okozhatnak.

Az unitárius egyházközség József Lajos konferenciatermében tartott eseményen kiderült: rendkívül fontos társunk szükségleteire figyelve megbeszélni közös dolgainkat.

 

Az idei Páratlan párok. Fotó: Szabó Lóránt

 

Alkotás párban

Szerdán a Magma Kortárs Kiállítótérben tartott művészeti műhelygyakorlaton a részt vevő párok betekintést nyerhettek Andy Warhol, a világhírű pop-art művész jellegzetes alkotásaiba, és azt a feladatot kapták, hogy megpróbálják hasonló kollázstechnikával elkészíteni egymás portréját. A szervezők szerint ez az egymásra figyelés és közös alkotómunka segít a társunk jobb megismerésében, és játékos módon erősíti a vele való kapcsolatunkat. Ez minden bizonnyal így is történt: jó hangulatban, meghitt beszélgetések mellett alkottak a párok a Magmában, és elkészült munkáik mellett egy kis ajándékot is magukkal vihettek emlékül a szervezők jóvoltából.

A művészeti workshoppal egy időben kreatív írás műhelygyakorlatot is meghirdettek a szervezők a pároknak, amelyet a Librim Könyvesboltban tartottak volna, de ez az esemény érdeklődés hiányában elmaradt.
 

Házaspárok vallomásai

Csütörtökön a Szent József-plébánián tartották a Páratlan párok néven ismert rendezvényt, melynek idei meghívottjai Kispál Ágnes Evelin és Kispál Attila, a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér alapítói és működtetői, valamint Tőkés Edit és Tőkés Csaba Zsolt, a Kincskeresők Néptáncegyüttes létrehozói és működtetői voltak.

A meghívottak házasságuk szépségeiről és nehézségeiről, az együtt töltött hétköznapokról és egymásra szánt minőségi időről, a bizalom és a kommunikáció fontosságáról, egymás személyiségének elfogadásáról, a közös hit megtartó erejéről és más olyan párkapcsolati értékekről is vallottak, amelyek tapasztalataik szerint a házasság legfontosabb pilléreinek számítanak. A beszélgetést, mely minden bizonnyal inspirálóan hatott a közönség tagjaira, Pál Tünde pasztorálpszichológus, a rendezvény főszervezője és Roth Levente lelkész, mentálhigiénés szakember vezette.

 

Filip Ignác és Mária a pénteki előadáson. Fotó: Szabó Lóránt

 

Élet speciális igényű gyerekekkel

Pénteken a Párkapcsolat a gondoskodásban című előadást hallgathatták meg az érdeklődők a Krisztus Király-plébániaközpont közösségi termében, melyet Filip Mária pszichológus tartott férje, Filip Ignác zenetanár, zeneszerző közreműködésével.

Az előadás a speciális igényű gyermekeket nevelő családok, párok életének általános kihívásairól szólt, az ezen belül alakuló párkapcsolati dinamikákról, a közelség és intimitás fenntartásának fontosságáról, valamint a „mentális rugalmasság” fejlesztéséről. Előadásuk végén több néző is hozzászólt az elhangzottakhoz, olyan kérdéseket fogalmazva meg, melyek oldottabbá, meghittebbé tették az est hangulatát. A házasságok az örökkévalóságig köttetnek, mert egy jól működő házasságnál nincs jobb kapcsolat két személy között – hangzott el. Azonban a jól működő házasságig csak nehézségeken át jutnak el a házastársak, melyek segítenek összecsiszolódni.

 

Gyalogtúra beszélgetéssel

Szombaton egy rendkívül izgalmas vezetett gyalogtúrán vehettek részt a párok, mely során „kapcsolaterősítő beszélgetéseket” folytathattak egymással, miközben a közösség erejét is átélhették.

A túra a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség udvaráról indult, ahonnan előbb a Büdöskútig sétáltak a résztvevők, majd onnan az erdőben a Pacén át jutottak el Sepsiszentkirályig, ahol Szilágyi Szilamér unitárius lelkész várta őket. A faluba beérve előbb a templomot látogatta meg a kis társaság, ahol újabb feladat várta a párokat, és a lelkész röviden ismertette velük a helyi unitárius közösség múltját-jelenét-jövőjét, majd kínálmáció várta a résztvevőket a parókia udvarán. Az erdőn át, ugyanezen az útvonalon sétáltak vissza a házaspárok Sepsiszentgyörgyre hóban, hidegben, nagyszerű téli időben, és mire visszaértek, valódi közösséggé formálódott a kis társaság.

 

Séta az erdő szélén. Fotó: Nagy Norbert

 

Jelenlét és párbeszéd

Vasárnap hálaadó istentiszteletekkel és szentmisékkel zárult a rendezvénysorozat minden részt vevő gyülekezetben. A Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközségben Nagy Norbert segédlelkész hirdette az igét János evangéliumából a Lázár feltámasztásáról szóló történet alapján. Mint megtudhattuk, a Házasság hetét lezáró istentisztelet, mely a hit megtartó erejéről szólt, az országos unitárius ifjúsági egylet vezetőképzőjének lezárása is volt egyben az egyházközségben.

Vajon hányszor éljük át jelen pillanatban az őszinte, igaz hitet, és hányszor üres formalizmus a hitvallásunk, tanúbizonyságunk? Hányszor éreztük igazán, hogy figyel ránk a társunk, amikor megosztottuk vele örömünket vagy fájdalmunkat, és hányszor volt a mi figyelmünk igazi támasz és erőforrás mások számára? Hányszor éltük át, hogy az őszinte párbeszéd átsegít minden nehézségen? – sorolta kérdéseit a lelkész, felhívva a figyelmet a látható horizonton túlmutató hit mellett az egymásra figyelés, beszélgetés, kommunikáció fontosságára, melyet az idei házasság hete mottója is hangsúlyoz: „Beszélgessetek a házasságotokért!”

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2025-02-18: Máról holnapra - Farkas Réka:

Rossz a rosszal, de…

Miután sikerült távozásra bírni Románia legnépszerűtlenebbé vált politikai vezetőjét, Klaus Iohannist, a szégyenlista második helyezettje, Marcel Ciolacu következhet. Elérkezhettek a végnapjai az eddig igen ügyesen lavírozó szociáldemokrata politikusnak.
2025-02-19: Szabadidő - :

Mit készítsünk ma? (Angyalbegyerő)

Hozzávalók: 1 kg pityóka, kb. 25 dkg liszt, csipetnyi só, illetve darált mák és cukor ízlés szerint.