De költségvetés, az kell, s bármilyen rossz is, a semminél jobb mindenképp! — állítják a szocdem és a demokrata-liberális derűlátók, s így véli Traian Băsescu államfő is, aki a hét elején nagy sebtében aláírta és kihirdette a költségvetési törvényt. Lelke rajta!
Ennek az egész mostani költségvetési parlamenti vitának az az igazi bája, hogy az ellenzék kb. ötezer módosító indítványából egyetlenegyet fogadtak el. Ez a költségvetés a válságkezelés büdzséje — állítja róla Emil Boc, a nagy szakértő, aki úgy lett miniszterelnök nagy-nagy hirtelenséggel, hogy máig sem hiszi el igazán, s hétvégeken a Mócföldre jár, önbizalmát erősítendő. (Azt csak zárójelben tesszük hozzá, hogy hőn szeretett államelnökünk ugyanezt teszi a Székelyföldön, aki a minapi politikai-alkotmányjogi kioktatás után szívesen kóstolgatja a disznótoros költségeket és finomságokat mifelénk. S ezzel nem is lenne semmi baj, ha őfelsége minisztereinek múlt heti csíkszeredai ígéreteiből lenne is valami. Mert, ha nincs is egyelőre ,,ótonómia", de legyen néhány járhatóbb út Székelyföldön.)
Emil Boc különben büszkén és öntudatosan jelentette és jelenti be minden lehetséges alkalommal, hogy ez a 2009-es költségvetés a válságkezelés büdzséje lészen. Erre aztán kiderült, hogy az igazi agytrösztté összeállt kormányunk elsősorban nem beruházásokra, autósztrádák építésére, vasút korszerűsítésére gondolt, hanem majdnem ezer templom és kolostor felújítására, újabbak felhúzására, ami tényleg az isteni gondviselésbe vetett hit ékes bizonyítéka lehetne, ha nem tudnánk, hogy eme nagy vallásos nekibuzdulás kilencvennyolc százalékát nem az ortodox egyház zsebelné be. Valamit még kapnak a görög katolikusok is, a többi építkezzék és műemlékmentsen adományozásokból, külföldi segítségből. Közös Istenünk elgondolkodhat azon, hogy mióta lett ennyire nemzetállami és görögkeleti. S csóválja a fejét.
A korábban már emlegetett hozzáértők és szakértők majdnem egybehangzó véleménye szerint a sebbel-lobbal megszavazott büdzsében éppen arra nincs elég pénz, ami — válság ide, válság oda! — mindenképpen fontos lenne: a tanügyre, az egészségügyre, a szociális gondoskodásra és a valós infrastrukturális korszerűsítésre. A nyugdíjasok, a hátrányos helyzetűek, a betegek, a tanárok és a diákok, a minden rendű közalkalmazottak ne számítsanak túl sok jóra az Úr 2009-es esztendejében.
