Az erdő élővilágával ismerkedtek, fát ültettek, méricskéltek, növényeket határoztak meg, madarakat, bogarakat azonosítottak, elkészítették saját településük leendő tanösvényének tervét, rajzoltak, mesét írtak, fényképeztek, szemetet gyűjtöttek, a kirándulásokon csak helyi, házi termékeket fogyasztottak, és ami a legfontosabb: a szabadban töltött közös idő alatt játszva tanultak. A tavaly márciustól novemberig tartó Velünk az erdő – Fedezd fel a természetet vetélkedő eredményhirdetését hétfő délután tartották a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban.
A vetélkedő legfőbb hozadéka, hogy több száz diákot sikerült bevinni az erdőbe és erdészek, vadászok segítségével megadni a gyermekeknek a felfedezés örömét – hangsúlyozta a díjátadón Porzsolt Levente. A vetélkedő ötletgazdája, az értékelő bizottság elnöke, az RMDSZ háromszéki szervezetével közösen a szervezést vállaló Háromszéki Erdészek és Vadászok Baráti Társasága vezetője sikeresnek tartja a Velünk az erdő első kiírását és bízik abban, lesz folytatása az erdőismereti diákprogramnak.
A vetélkedő sikerét hangsúlyozta Kiss Imre megyei főtanfelügyelő is, aki szerint ritka, hogy egy verseny az egyik tanévben kezdődjék és a másikban érjen véget, valamint több mint ötszáz diák kitartson több hónapon keresztül. A részt vevő diákok megtapasztalhatták, hogy az erdő életerő, és megtanulták, miként kell viszonyulnunk az erdőhöz, hogy megőrizzük – mondotta. A csapatmunkát, a kitartást, a fegyelmet, a pozitív hozzáállást említette kiértékelőjében Zágoni Imola, az iskolán kívüli tevékenységekért felelős tanfelügyelő, zsűritag, aki arra is rávilágított, hogy a helyszíni tapasztalatot, ismeretszerzést nem helyettesítheti a tantermi elméleti tanítás. Az értékelő bizottságban a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot Sztakics Éva alpolgármester képviselte, további zsűritagok: Sánta Zsófia, a Bod Péter Megyei Könyvtár munkatársa, Bocskor László megyeitanácstag, az Erdőtulajdonosi Egyesület elnöke, Sántha Imre Géza művészettörténész, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa.
A vetélkedőre benevezett nyolcvanhárom (7–10 fős) csapatból hatvannyolc teljesítette a feladatokat legalább egy-két forduló erejéig, több mint ötszáz diák kitartott három vagy négy fordulón keresztül. Csapatok jelentkeztek Sepsiszentgyörgyről, Kovásznáról, Barótról, Kézdivásárhelyről, Csernátonból, Sepsibükszádról, Zaboláról, Zágonból, Bölönből, Köpecről, Kommandóról, Sepsibodokról, Sepsiillyefalváról, Kézdialmásról és Barátosról, legtöbben az elemi osztályos korcsoportból, őket követték létszámban az V–VIII. osztályosok, de középiskolások is megmérettettek erdőismeretből.
Több száz gyermek vett részt a vetélkedőn. Fotó: Albert Levente
Az I–IV. osztályosoknál első díjas a zágoni Mikes Kelemen Általános Iskola Az erdő barátai nevű csapata, második helyen végzett a köpeci általános iskola Erdei fülesbagoly csapata, a harmadik legnagyobb pontszámot szintén köpeci diákok, a Gyöngybagoly csapat érte el, különdíjat kapott a csernátoni Bod Péter Általános Iskola Felfedező sünök csapata a legjobb tanösvénytervért.
Az V–VIII. osztályos korcsoportban a Csirkefogók (sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola) nyerték az első díjat, második helyezett Az erdő kincsei (csernátoni Végh Antal Általános Iskola), harmadik A természet őrei (kézdivásárhelyi Túróczi Mózes Általános Iskola), különdíjas a Macik csapat (sepsiillyefalvi László Lukács Általános Iskola), ők küldték be leghamarabb a feladatok megoldását.
A középiskolásoknál első díjas a Dél-Hargita Erdeinek Őrei (baróti Baróti Szabó Dávid Líceum), második helyezett ugyanabból az iskolából a Tekse csapat, harmadik helyen a PrözsiTÚRÁK (sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum) végeztek. A legaktívabb természetjáró csapatnak szánt különdíjat a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola Puskázó csapata kapta.
A szervezők megköszönték a pedagógusoknak és a diákoknak a kitartó munkát, a csapatoknak okleveleket adtak át és az első díjas csapatoknak ígérték, településükön az önkormányzatok segítségével tanösvényt hoznak létre, elsőként Zágonban.