Eljárást indított a legfőbb ügyészség, miután az SOS Románia párt vezetője, Diana Şoşoacă hétfőn berontott az alkotmánybíróság székhelyére, majd vitába szállt az intézmény alkalmazottjaival és egy alkotmánybíróval.
Diana Şoşoacă hétfőn több párttársával együtt megjelent az alkotmánybíróság székhelyén, és több irodába is megpróbáltak bemenni. Bár az egyik őr megkísérelte feltartóztatni őket, sikerült bejutniuk Varga Attila és Gheorghe Stan alkotmánybírák irodájának előterébe. Itt Şoşoacă előbb a titkárnőket szidalmazta, amiért „nem tudják, hogy hol van a főnökük”, majd berontott Gheorghe Stan irodájába. Egyebek mellett közölte, hogy az alkotmánybíróság „Románia egyik legkorruptabb intézménye”, amelyik „a sztálini és a szovjet időket” idéző döntéseket hoz. „Szeretném tudni, hogy szándékukban áll-e érvényteleníteni az elnökválasztáson való indulásomat megtiltó határozatot” – mondta Gheorghe Stannak.
Amikor az alkotmánybíró felrótta a politikusnak, hogy berontott az irodájába, Diana Şoşoacă feldühödött és üvölteni kezdett. Erre Gheorghe Stan távozott a helyiségből, otthagyva a pártelnököt és az őt elkísérőket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.