Oroszország és vezetése kizárólagos felelősséggel tartozik az ukrajnai háborúért és az ukrán lakosság ellen elkövetett atrocitásokért – jelentették ki az Európai Unió intézményeinek vezetői közös nyilatkozatban tegnap, az ukrajnai háború kezdetének harmadik évfordulóján.
Ursula von der Leyen uniós bizottsági elnök, Roberta Metsola uniós parlamenti elnök, valamint António Costa, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke a közös nyilatkozatban hangsúlyozta: felelősségre kell vonni Oroszországot minden elkövetett háborús és emberiség elleni bűncselekményért.
Kijelentették: Oroszország és népe már most magas árat fizet vezetőjük, Vlagyimir Putyin elnök cselekedeteiért. Az EU ugyanis példátlan büntetőintézkedéseket vezetett be Oroszországgal és a háborúban részt vevőkkel szemben, és továbbra is készen áll arra, hogy fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást.
A közlemény szerint ezzel párhuzamosan az EU példátlan intézkedéseket hozott az európai védelmi ipari termelés fejlesztésének érdekében. Emellett további rendelkezéseket tervez hozni a kapacitások növelésére, hogy lehetővé tegye a katonai támogatás fokozását és az együttműködés erősítését Ukrajnával, miközben megerősíti a védelmi felkészültséget és az európai szuverenitást – írták.
Emlékeztettek arra, hogy az Európai Unió a háború kezdete óta legkevesebb 135 milliárd euró összegű gazdasági, humanitárius, pénzügyi és katonai segítséget nyújtott Ukrajnának, amelyből 48,7 milliárd euró katonai támogatás volt. Az Európai Unió továbbra is rendszeres és kiszámítható pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának, beleértve az ország háború utáni újjáépítésének támogatását is – írták.
Kijelentették: az ukrán nép bátorságról tett tanúbizonyságot hazája és a nemzetközi jog alapelveinek védelmében. Ukrajna az európai családunk része – fogalmaztak a nyilatkozattevők, majd emlékeztettek: az ukránok kifejezték vágyukat az Európai Unión belüli jövő iránt. Ezt az EU azzal ismerte el, hogy megadta az országnak a tagjelölti státuszt, és megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat.
Ukrajna a legnagyobb kihívást jelentő körülmények között is jelentős előrelépést ért el a csatlakozással kapcsolatos reformok terén. Ukrajna és polgárainak jövője az Európai Unióban rejlik – jelentették ki.
„A kihívásokkal teli nemzetközi és geopolitikai környezetben hangsúlyozzuk az Ukrajnával való transzatlanti és globális szolidaritás fenntartásának fontosságát. Biztosítani kell, hogy a nemzetközi közösség továbbra is támogassa Ukrajnát az ukrán békeformulán alapuló átfogó, igazságos és tartós béke elérésében – fogalmaztak. Az Európai Unió szilárdan kiáll Ukrajna mellett, és megerősíti, hogy a béke, a biztonság és az igazságosság győzedelmeskedni fog – tette hozzá közös nyilatkozatában az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Tanács elnöke.
„Csak erővel lehet békét nyerni”
Európában senki sem akarja, hogy az ukrajnai háború folytatódjon, a békét az agresszorral szemben azonban csak erővel lehet megnyerni – jelentette ki Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió Külügyek Tanácsának brüsszeli ülését követően.
Kaja Kallas hangsúlyozta: Európa és Ukrajna egyaránt békét akar, ez teljesen egyértelmű. „Eléréséhez nagyon erőseknek kell lennünk az agresszorral szemben” – fogalmazott. Kijelentette, az EU-nak folytatnia kell Ukrajna katonai és pénzügyi támogatását. Részleteinek kidolgozása lesz az Európai Tanács március 6-ára összehívott tanácskozásának asztalán. Ukrajna támogatása az európai és a szélesebb globális biztonsági architektúráról szól – húzta alá.
A főképviselő azt mondta: most, miután a Külügyek Tanácsa elfogadta a 16. szankciós csomagot Oroszországgal szemben, az Európai Unió Külügyi Szolgálata megkezdi a munkát a 17. szankciós csomag előkészítéséhez.
Kaja Kallas a legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy az EU az erő pozíciójába juttassa Ukrajnát azért, hogy az ország képes legyen nemet mondani egy rossz megállapodásra. Nem működik semmiféle békemegállapodás Európa és Ukrajna nélkül – fogalmazott. Egy Ukrajna számára rossz megállapodás rossz Európának, ahogy rossz az Egyesült Államok számára is – tette hozzá.
Az Ukrajnának nyújtani tervezett biztonsági garanciákkal kapcsolatban a főképviselő azt mondta, a legerősebb és a legolcsóbb biztonsági garancia az ország számára a NATO-tagság megadása lenne. „Ha erős NATO-t akarunk, fel kell venni Ukrajnát a szövetségbe, ugyanis a legerősebb európai hadsereg az ukrán” – fogalmazott.
A NATO támogatja
A NATO továbbra is támogatni fogja Ukrajnát, kiáll Ukrajna mellett, és átsegíti mindazon kihívásokon, amelyekre szükség van ahhoz, hogy törekvése igazságos és tartós békéhez vezessen – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár tegnap, az ukrajnai háború kezdetének harmadik évfordulóján.
Mark Rutte videoüzenetében közölte: a NATO mindvégig Ukrajna mellett állt Oroszország brutális agressziós háborújában, hogy – mint fogalmazott – továbbra is loboghasson a szabadság lángja. A NATO fegyverekkel, felszereléssel és kiképzéssel tartotta erősen Ukrajnát – részletezte. Ukrajna továbbra is kitart bátorsággal, amely nem lankad, reménnyel, amely nem halványul, és olyan lélekkel, amelyet nem lehet megtörni – fogalmazott. Az ukrán nép bátorsága és rugalmassága lelkesíti a világot – húzta alá Rutte.