Felkeresték a kézdivásárhelyi kórházat a megyei fogyasztóvédelmi hivatal ellenőrei kedden. A vizsgálódás során különösebb gondot nem észleltek, összességében elégedettek voltak. A megyeszékhelyi és a kovásznai kórházat is érintő vizsgálódás során az intézmények konyháját ellenőrizték.
A három ellenőr a kézdivásárhelyi kórház konyháját és élelmiszerraktárát vizsgálta át tüzetesen – tájékoztatott Canea-Kocsis András kórházmenedzser. „A konyhával teljes mértékben elégedettek voltak, de nem is csoda: a rétyi gyárnak köszönhetően pár éve ultramodern, minden előírásnak megfelelő a helyiség, számunkra a tisztaság is kiemelt fontosságú. Egy írásos figyelmeztetést kaptunk amiatt, mert az élelmiszerraktárban lévő egyik fagyasztóláda sarka rozsdás volt, de ez a működését nem befolyásolta, tartalmával és belsejével nem volt semmi probléma. Esztétikailag volt kifogásolható a készülék, amely egy régebbi darab. Az volt a kérésük, hogy cseréljük ki” – magyarázta a kórházmenedzser.
A konyhát 2021 decemberének végén újították fel és látták el új generációs felszereléssel. Akkor az önkormányzat kérésére a rétyi HS Timber Production vállalat 65 ezer euró támogatással segítette a megvalósítást. A cél a beruházással az volt, hogy a betegek ellátása a legmagasabb minőségű legyen, így az akkor megvásárolt konyhai felszerelés olyan eszközöket tartalmazott, amelyekkel nem csak elkészíthető az étel, hanem megfelelően tárolható, feldolgozható és előkészíthető.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.