Molnár Attila fantasztikus futással, 45.25 másodperces eredménnyel megnyerte a férfi 400 méteres síkfutás döntőjét szombaton az apeldoorni fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon, ezzel a sportág 17. magyar aranyát szerezte tető alatti kontinensviadalon.
A magyar sprinter esélyesként és európai ranglistavezetőként érkezett Hollandiába, ahol a pénteki előfutamban és elődöntőben is megvillantotta klasszisát, mindkét futását könnyedén behúzta. A fináléban a lengyel Maksymilian Szwed tűnt az első számú kihívójának, aki szintén megnyerte mindkét futamát, egyaránt 46 másodpercen belüli idővel. Molnár a hatos pályáról rajtolt, míg a lengyel az ötöst kapta, így a start után az első körben végig látta maga előtt a magyar futót, aki már korábban elmondta, hogy a 200 méter végén a bevágás rendkívül fontos lesz és mindent megtesz majd azért, hogy az első helyen forduljon rá az utolsó körre. Ennek megfelelően óriási tempóban futotta meg az első két kanyart és a célegyenesben ellentmondást nem tűrően, egyértelmű előnnyel vágott be az egyes pályára. Onnan egészen az utolsó kanyarig magabiztosan vezette a mezőnyt, a célegyenesre fordulva viszont láthatóan besavasodott, a lengyel sprinter pedig ráfutott, viszont megelőzni nem tudta.
Eredmény, férfiak, 400 méter: 1. Molnár Attila (Magyarország) 45.25 másodperc, 2. Maksymilian Szwed (Lengyelország) 45.31, 3. Jimy Soudril (Franciaország) 45.59.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.