Románia támogatja az EU védelmi képességeinek növelését, de fontos, hogy az ország számára prioritás maradjon a költségvetési egyensúly – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter Brüsszelben, ahol március 10–11-én Romániát képviselte az EU pénzügyminisztereinek tanácskozásán.
Tánczos osztotta azt a véleményt, hogy az Európai Uniónak növelnie kell védelmi kapacitását, kiszámítható megoldásokat kell kidolgoznia a hadiipar számára, hatékonyabb állami és magánberuházásokkal. „Támogatjuk az európai finanszírozási megoldást, az országos költségvetésre gyakorolt minimális hatás mellett. Ugyanakkor a fegyverkezéről szóló vita nem szoríthatja háttérbe, hogy Románia számára a költségvetési stabilitás továbbra is prioritás” – idézte Tánczos Barnát az RMDSZ közleménye.
A dokumentum beszámol arról, hogy az ülésén a miniszterek megvitatták az úgynevezett Omnibus javaslatcsomagot, amely különböző uniós jogszabályok egyszerűsítését célozza annak érdekében, hogy legalább 25 százalékkal csökkentse a vállalkozások adminisztratív terheit, a kis- és középvállalkozásokra vonatkozóan pedig legalább 35 százalékkal. Tánczos Barna hangsúlyozta, a bürokrácia csökkentése egyértelműen növeli a vállalkozások versenyképességét.
Az uniós pénzügyminiszterek egyetértettek abban, hogy közös megoldást kell találni a védelmi finanszírozásokra. A munkálatok gyorsított ütemben folytatódnak, miután az Európai Bizottság benyújtja konkrét javaslatait – olvasható még a közleményben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.