Az uzoni Őszi Napfény nyugdíjas-szervezet idén is megtartotta a március 8-ai összejövetelét, mentorunk, Dobri Editke szervezésében.
A Pünkösti-kúriában szépen terített asztalok hívogatták a hölgy vendégeket: mindenkinek jutott egy kis cserepes virág, és melléje tűzve egy szép kis üdvözlőlap, amelyet a helyi polgármesteri hivatalban nyomtattak ki a következő szöveggel: „Köszönettel felköszöntelek e neves napon / a teremtő egész évben boldogságot hozzon”. A TotalEnergies vállalat, a nyugdíjas-szervezet szponzorának két küldöttje szervezetünk mentorát külön is felköszöntötte, tevékenységét méltatta.
A társalgás kötetlenül indult, közben fogyasztani lehetett az asztalokról szendvicset, süteményeket, kávét, üdítőket. Az ünnep magasságában versfelolvasások is voltak: Petőfi Sándor és József Attila két-két költeménye (a Füstbement terv, Szeptember végén, illetve az Anyám és a Mama címűek) jelezte, hogy a nők jegyesek, hitvesek, édesanyák is voltak és azok is maradnak mindenkoron. Aztán a fiatalon zenetanárként dolgozó Dobri György jóvoltából felcsendült a zene, és a nyugdíjas csoport oly jól érezte magát, hogy többen táncra is kerekedtek, mégpedig hagyományos szokás szerint körtáncot jártak.
A búcsúzkodáson elhangzott, hogy jövőre újra ugyanitt találkozunk. Az uzoni Őszi Napfény nyugdíjas-szervezet addig is szeretettel várja az új tagokat.
Veres Ibolya, Uzon
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.