Másképp látják a természetet a hölgyek – jelentette ki A természet női szemmel című fotókiállítás megnyitóján a házigazda vadászati múzeumot vezető Demeter János, aki szerint „fantasztikusan szép anyag” gyűlt össze a második női természetfotós seregszemlére.
A nők gondoskodása a munkáikon is észrevehető, figyelnek a természetre és annak apró részleteire is, ugyanakkor összekapcsolják az anyagot a lélekkel – vélekedett Both Hajnal konzul, Magyarország csíkszeredai konzulátusának munkatársa. Kondor Ágota szenátor azt emelte ki, hogy a kiállított fényképek nem csupán látványosak, hanem érzést és történeteket is közvetítenek, olyan érzékeny, intuitív és személyes alkotások, amelyek a világ apró csodáit is képesek észrevenni, és harmóniát sugároznak. Magyarósi Imola művészettörténész emlékeztetett arra, hogy a fényképezés, világjárás, a vadon élő állatok felkutatása és lefényképezése még néhány évtizede is inkább férfimunka volt, ám azóta a hölgyek bebizonyították, hogy ők is képesek felfedezni, alkotni, inspirálni, hogy a női látásmódnak helye van a világban. Erre a kiállításra, amely már a második a maga nemében, 22 tehetséges természetfotós küldte be munkáit Kolozsvártól Brassóig minden megyéből; a jelenlevőket később név szerint is bemutatták, virágcsokrot is kaptak, előbb azonban Szebeni Zsuzsa, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője szakmai méltatásában a nők és a (fotó)művészet kapcsolatáról beszélt, a kezdeti nehézségekről, a témához kapcsolódó tanulmányokról, és arról, hogy ma már kétségtelenül önálló alkotókkal találkozhatunk, akik olyan direkt és spontán módon nyilvánulnak meg, ahogy a férfiaknak talán nem is lenne bátorságuk. Ez a kiállítás is olyan friss és sodró erejű, hogy véleménye szerint bármelyik Liszt Intézet boldogan helyet adna neki, mert teljesen új perspektívát nyitott.
A nők napjának szentelt rendezvényen Millye Bence, a Plugor Sándor Művészeti Líceum hatodik osztályos diákja gitározott. A kiállítás április végéig tekinthető meg a sepsiszentgyörgyi Bene-házban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.