Kézdivásárhely–Kézdiszentlélek bicikliútMegkötötték a szerződést

2025. március 31., hétfő, Közélet

Az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy megkezdődjön a Kézdivásárhely és Kézdiszentlélek közé tervezett bicikliút építése. A két település közösen pályázott erre a beruházásra, a Perkő alatti település már korábban megkötötte a maga szerződését, a napokban pedig Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere is ellátta kézjegyével a céhes város részét tartalmazó megállapodást.

  • Azt szeretnék, ha a munkálat Kézdivásárhely irányából kezdődne. A szerző felvétele
    Azt szeretnék, ha a munkálat Kézdivásárhely irányából kezdődne. A szerző felvétele

A forgalom biztonságosabbá tételéért a kézdivásárhelyi városháza több irányba is bicikliutakat tervez kiépíteni. Szó esett arról, hogy Szentkatolna, illetve Nyujtód felé is készülne a kétkerekűek számára fenntartott út. Minden esetben fontos lenne, hogy a céhes város és a települések közt biztonságosan lehessen biciklivel közlekedni: az említett útszakaszok nagyon forgalmasak, különösen a Nyújtód felé vezető 11-es országút, ahol naponta több ezer autó halad át. A Kézdiszentlélek és Kézdivásárhely közötti részen is voltak a korábbi években balesetek, a biciklisgázolások közt sajnos volt halálos kimenetelű is.

Bokor Tibor polgármester elmondta: korábban Balogh Tibor kézdiszentléleki polgármestert már hívták a fővárosba a finanszírozási szerződést aláírni, őt ehhez képest később rendelték Bukarestbe. „A beruházás ránk eső értéke 4,1 millió lej, amiből körülbelül 900 ezer lej az önrész. Várjuk, hogy Kézdiszentlélek kezdje el a csatornahálózat kiépítését, a vezeték azon a vonalon fog elhaladni, ahol a bicikliút is lesz. Azt is szeretnénk, ha ez a munkálat Kézdivásárhely irányából kezdődne, hogy ezzel párhuzamosan – a közbeszerzési eljárások lefolytatását követően – az út építése is megkezdődne” – magyarázta az elöljáró. Kifejtette: a tervben szerepel az is, hogy a bicikliút éjszakai világítással rendelkezzen, ennek a teljes költsége mintegy egymillió lejre rúgna.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2025-03-31: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Visszakérik a Stadion utcai sportbázist (Sepsiszentgyörgy)

Másodszor is nekifut Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Stadion utcai sportbázis megszerzésének: a helyi tanács márciusi soros ülésén úgy döntött, hogy újra benyújtják az igénylést a kormánynak. Ugyanakkor a Bánki Donát utcai sporttelep felszámolását is kérik.
2025-03-31: Közélet - Bartos Lóránt:

Jeleskedtek a barátosiak (Jancsó Benedek történelmi emlékverseny)

Kilencedik alkalommal írta ki a Jancsó Benedekről elnevezett történelmi emlékversenyt a Jancsó Alapítvány. Az idei döntőre Budapesten került sor, megyénkből a barátosi diákok jeleskedtek.