Kettős esemény helyszíne volt a szörcsei református templom pénteken este. Megszentelték a helyi Székely Hadosztály Bajtársak Egyesülete több mint nyolcvanéves rejtegetés után a közelmúltban elővett zászlaját, melyet a falubeli Szász Tibor adományozott az egyházközségnek március 15-én, továbbá bemutatták A Köpec patakától az Inn folyóig című könyvet. A zászlót előbb Szász Tibor nagyapja, a Székely Hadosztály veteránja, majd elhunyta után édesapja őrizte.
A mintegy félszáz megjelentet Bíró Erika lelkipásztor köszöntötte, majd ünnepélyes keretek között, hagyományőrző katonai tiszteletadás közepette elhelyezték a zászlót a szószék előtti asztalra, melynek lábait Bíró Attila lemhényi hagyományőrző készítette lövedékekből és hüvelyekből. Ugyanakkor közszemlére helyezték annak a tizenhat szörcsei ifjúnak a tablóját, akik az első világháborúban estek el. A relikviát Bíró Erika tiszteletes asszony áldotta meg. Elmondta: a szörcsei zászló, Istennek hála, egyedi kincsük, amely tudomásuk szerint egyetlen ilyen a Kárpát-medencében. „Isten tartsa meg a hősök emlékét a következő nemzedék szívében. Köszönjük, Szász Tibor! Éljen a Székely Hadosztály és a szörcsei Székely Hadosztály Baráti Egyesület által képviselt nemzeti lélek öröksége” – mondotta a tiszteletes, majd igehirdetésében kiemelte: „Ti vagytok a világ világossága, s a hozzá fűzött áldás egyben felhívás is volt arra, hogy a székely hőseink lángja ne aludjon ki, tovább kell azt vinni.”
Préda Barna néprajzkutató, katonai hagyományőrző, író, gyűjtő, a Zalánpataki Falumúzeum vezetője vetített képes előadást tartott a Székely Hadosztályról, és ismertetette a baráti egyletek létrejöttének körülményeit. „A zászló rövid ideig, mindössze négy évig tölthette be rendeltetését. Több mint nyolcvanévnyi rejtegetés után ma újból szabadon őrzi azoknak a derék székely katonáknak az emlékét, akik egy reménytelen időszakban nem nézték tétlenül Nagy-Magyarország hullarablását. Isten áldja a zászló őrzőit és a Székely Hadosztály hőseinek emlékét” – mondotta Préda Barna. Szima Csaba hadszíntérkutatóval, hagyományőző bajtársával együtt bemutatták A Köpec patakától az Inn folyóig című, Benedek Pál székely határőr verses naplóját tartalmazó, a Zalánpatak Falumúzeumért Egyesület kiadásában megjelent kötetet.
A rendezvényen közreműködtek a szörcsei gyermekek és a székelytamásfalvi férfi dalárda ifj. Tusa János kántor vezetésével.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.