Az MX1-es géposztályban érdekelt sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián első, míg az ozsdolai Ördög Zoltán harmadik helyen zárta a román motokrosszbajnokság nyitófutamát, amelyet az elmúlt hétvégén az Olt megyei Balșon az Oltenia Racing pályán rendeztek meg. A viadal egyben a Balkán-bajnokság második versenye is volt, így Tompa két győzelemmel vezeti az összesített rangsort a királykategóriában.
Szombaton és vasárnap rendezték meg a kilencfordulós román motokrosszbajnokság nyitányát, amelyen mindkét, az MX1-es géposztályban érdekelt háromszéki versenyzőnk is rajthoz állt. A címvédő Tompa Krisztián számára a görögországi vendégszereplés után ez volt az idei év második versenye, és egyben a második futamgyőzelme is. Sportolónk elmondása szerint a versenyhétvégén George Călăbbel vívott óriási csatát, amely a pályán eldőlt ugyan, de egy szabálytalan előzés miatt mégis egy óvás tehet majd pontot a végére. A balși erőpróba első futamának utolsó körében egy ütközés után Călăb a pályán kívül került Tompa elé, aki így csak második lett, ám motorosunk a második futamon rajt-cél győzelmet aratott, és összesítésben így az első helyen végzett. „Már a kvalifikáció alatt keményen küzdöttem Călăbbel, a két versenyfutamon pedig végig kiélezett küzdelem folyt köztünk. Az első futamon történteket leszámítva jó volt a verseny, elégedett vagyok az eredményemmel. Nagyon szoros és élvezetes volt kettőnk csatája” – nyilatkozta Tompa Krisztián.
Az idén érettségiző Ördög Zoltán számára a hétvégi verseny volt az idei első megmérettetés, amely bevallása szerint felemásra sikeredett. Ördög a balși viadal első futamát a harmadik, a másodikat már a második helyen zárta, így összesítésben a harmadik pozícióban végzett. „A téli felkészülés nem sikerült a legjobban, és mivel idén érettségizek, a tanulásra is figyelnem kell. A szombati edzés jól ment, ám vasárnap az első futamot nem raktam össze fejben, és csak harmadik lettem. A másodikon már minden jobban ment, és másodiknak értem célba. Nehéz pályán versenyeztünk, de élveztem, és már nagyon várom a szezon többi viadalát” – összegzett Ördög Zoltán.
A román bajnokság várhatóan a hétvégén Zernyesten folytatódik, a Balkán-bajnokság harmadik fordulóját pedig április 26–27-én a bolgár Sevlievóban tartják.
Román motokrosszbajnokság, 1. forduló – Balș/MX1-es géposztály: 1. Tompa Krisztián (Yamaha, Sugás Motoros Klub), 2. George Călăb (KTM, Zernyesti Vectra), 3. Ördög Zoltán (KTM, Top Cross).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.