KézdivásárhelySzázéves asszonyt köszöntöttek

2025. április 1., kedd, Közélet

Az utóbbi időben egyre kevesebben élik meg a matuzsálemi kort, az pedig még ritkábban fordul elő, hogy egyazon hónapban ugyanazon a településen két százévest köszöntsenek. Március 12-én Bokor Tibor és Szilveszter Szabolcs, Kézdivásárhely polgármestere, illetve alpolgármestere az aznap századik életévét betöltő Máriás Olgát, tegnap a Villák utcájában lévő otthonában pedig Mózes Ibolyát köszöntötték az önkormányzat, valamint a céhes város lakóinak nevében és kívántak jó egészséget. Előző nap családja, barátnői és szomszédai köszöntötték fel.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Ibolya néni 1925. március 30-án született Kézdivásárhelyen tősgyökeres zabolai családból és Keresztes néven látta meg a napvilágot a család nyolcadik nemzedékének tagjaként. Négyen voltak testvérek, két lány és két fiú, Ibolya néni volt a harmadik szülött, és már csak ő él a négy testvér közül.

Habár hosszú élete során nyolc komoly műtéten esett át, jó egészségnek örvend, nagyon sokat olvas és tévét néz, érdeklik a napi események. 1968 óta előfizetője lapunknak. A lapban közölt keresztrejtvényeket mind megfejti – árulta el. Arra a kérdésünkre, hogy mi a hosszú élet titka, Ibolya néni elmondta: nagyon fegyelmezett életvitele volt és sokat számított az, hogy komoly nevelést kapott, értelmiségi családból származik.

Pedagógiai középiskolát végzett 1948-ban, majd óvónőként tevékenykedett 34 éven keresztül, amiből hat évet Torján töltött, onnan a jelenlegi Benedek Elek Napközi Otthonba került, onnan vonult nyugdíjba. Életének egy részét kisgyermekek között élte le, nagyon szerette a hivatását. Nyugdíjas éveire sem panaszkodott, 88 éves koráig sokat önkénteskedett a művelődési háznál, a mai Vigadónál és a református egyháznál. Ami nagyon fontos, hogy nincs ágyhoz kötve és szellemileg is kitűnő állapotban van. Szomszédaival jó barátságban él, lelki gyermekeinek tekinti őket. Ibolya néni azt kívánja mindenkinek, hogy a jó Isten nagyon sokáig éltesse őket a szeretet, a hit és a reménység jegyében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1293
szavazógép
2025-04-01: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Utakat újítanak, ­közműhálózatot fejlesztenek (Uzon község)

Jelentős közművesítési és infrastrukturális beruházásokat végeznek az Anghel Saligny-programban elnyert pénzből Uzon községben. A legjelentősebb, 22 millió lej értékű fejlesztés révén az ivóvíz- és szennyvízhálózat kiterjesztése és bővítése valósulhat meg a nagyközség településein, de utak korszerűsítésére is pályáztak. A munkálatok helyzetéről Bordás Enikő polgármester számolt be lapunk érdeklődésére.
2025-04-01: Közélet - :

Szuronyok, kardok a múzeumnak

Értékes fegyvergyűjtemény került a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményébe – közölte az intézmény tegnap.