Megújul Kézdivásárhely főterének egy része

2025. április 1., kedd, Közélet

Kézdivásárhely idei költségvetéséből egy kisebb tételt a Gábor Áron tér részleges felújítására szánnak, ami kapcsolódik az egykori Székely Katonanevelde előtti terület rendezéséhez. Bokor Tibor polgármesternél a részletekről érdeklődtünk.

  • A főtér első felét újítják fel, a református templom sarkáig. Fotó: Bartos Lóránt
    A főtér első felét újítják fel, a református templom sarkáig. Fotó: Bartos Lóránt

Kézdivásárhelyen a főtér felújításának a kérdése méhkasnak számít: jóllehet, konkrétumokról, kész tervekről eddig soha nem esett szó, amint a téma felmerül, mindig vitát okoz. Annyi is elég volt, hogy fiatal építészek készítettek pár, felújítási tervnek semmiképp nem nevezhető vázlatot, és máris hetekig forrongott az internetes közeg, hogy milyen merényletet akarnak elkövetni a központ ellen.

Most azonban csak a kockaköves burkolat felújításáról beszélhetünk, amint azt Bokor Tibor polgármestertől megtudtuk. „Gyakorlatilag a kaszárnya előtti kockaköves út felújításáról van szó, onnan kezdődik a munkálat, és egészen a református templomig tart. Vagyis a főtér első részének az útburkolatát cseréljük ki új kockakőre. Ezzel párhuzamosan új járdák is készülnek. Ide tartozik a szökőkút, s lesz térrendezés is” – mondotta az elöljáró.

Ami az udvarterek sorsát illeti, Bokor Tibor kifejtette: idén csak négy újabb sikátor útburkolatának a helyreállítására különítettek el pénzt, mivel anyagilag nem áll jól az önkormányzat. Az udvarterekben az előző években közművesítettek, így most már csak a kockakő lerakására lenne szükség, viszont ez a burkolat a legdrágább az összes közül.

Kézdivásárhely mai főtérrendezése egyébként a kommunista időszakban készült, hasonló egyen-zöldövezet volt akkoriban Nagyváradon, Kolozsváron a Szent Mihály-templom körül, de Nagyszebenben is, hogy csak pár patinás erdélyi várost említsünk. Korábban ezek a terek piac(tér)ként szolgáltak, míg a rendeltetésüket el nem veszítették. A térjelleg visszaállítása azonban legtöbb városban megtörtént.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2025-04-01: Közélet - :

Szuronyok, kardok a múzeumnak

Értékes fegyvergyűjtemény került a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményébe – közölte az intézmény tegnap.
2025-04-01: Máról holnapra - Mózes László:

Múltbéli, hamis próféta a színpadon és a kortárs kiabálók

Elgondolkodtató, ahogy és amiért a Román Ortodox Egyház egy fővárosi színházi előadást bírál azt követően, hogy az előadásból kiragadott, közösségi oldalakon terjesztett néhány képsor után gyalázkodó véleményáradat indult.