Egy jó hangulatú kirándulás után vasárnap délután meglátogattuk rokonainkat a Május 1. utcában. Gyanútlanul leparkoltam egy szomszédos ház elé, meglehetősen közel állva az előttem parkoló autóhoz, hogy ne zárjak el egy kapukijáratot. Fél órára terveztük a látogatást, de lehet, hogy kicsivel tovább maradtunk...

Amikor indulni akartunk, csodálkozva vettem észre, hogy egy autó annyira ránk húzott hátulról, hogy csupán néhány centi volt a két jármű között, és ezzel nemcsak elállta a már említett kapukijáratot, hanem engem is egészen beszorított a helyemre, lehetetlen volt kiállnom. Be kellett látnom, hogy ez nem lehet véletlen, valaki szándékosan tette ezt, de hogy miért, azt nem értettem. Becsengettem a kapun, amely előtt álltunk, de senki sem jött ki.

Megpróbáltam kissé eltolni a mögöttem álló autót, nem sikerült. Megpróbáltam felemelni az ablaktörlőit – állítólag ezt így szokás (?) –, az sem sikerült. Éreztem, hogy balhé lehet ebből, ezért megkértem a feleségemet és a kisfiamat, hogy menjenek vissza a házba, én pedig beültem az autóba és elkezdtem nyomkodni a dudát, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Csakhamar megjelent néhány szomszéd, kérdeztem tőlük, hogy kié a hátam mögött parkoló fekete autó.

Megmutatták, hogy hol lakik a tulajdonos: a szemközti oldalon, egy picit feljebb. Épp indultam, hogy becsengessek, amikor megjelent az udvaron egy csinos fiatal hölgy, és közölte: csak jelezni szerette volna, hogy az a hely az övé, máskor ne álljak oda. Elborultam. Hogyhogy az ő helye, ha nem is ott lakik? Ráadásul nem álltam el a kijáratot, egy ház mellett álltam. De ő megbeszélte a nénivel, aki ott lakik, és ez az ő helye. Mondtam neki, hogy a parkolóhelyekért fizetni szoktak. Ez igenis az ő helye, de nem fog követ rakni oda, hogy ne foglalják el. Nem is követ kell rakni – magyaráztam –, hanem azt a bizonyos vasból készült, sárga színű lezárót, amelyik a megvásárolt parkolóhelyeken áll, de ez nem parkolóhely, hanem utca, ezért nem is tehet ide olyant. Ha nem hiszem, hogy az ő helye, kérdezzem meg a nénitől, aki ott lakik – próbált érvelni. Nincs mit kérdeznem. Nem adhatja el a háza előtti helyet, mert nem az övé, hanem a városé. Közterület. De ez márpedig az ő helye... stb. Megelégeltem a veszekedést. Elővettem a telefonomat, és közöltem vele, hogy hívom a rendőrséget, és ők majd megmondják, kié a hely, de most már ne is mozdítsa el az autóját, hogy lássák: nem enged kiállni. Erre azonnal indult, hogy elvigye az autót. Elé álltam, közben próbáltam tárcsázni a rendőrséget. Azt mondta, ha nem állok félre az útból, elüt. Nem álltam félre. Beindította az autót, felém fordította a kerekeket, és gázt adott. Félreugrottam, és a kezemmel megütöttem az oldalsó szélvédőt. Elhajtott hátrafelé az utcában.

Én is beültem az autóba, elindultam. A szomszéd kapu előtt, miközben ült be a család, láttam a tükörben, hogy nagy sebességgel hajt felénk és dudál. Szerencsére mégsem jött belénk, csak megijesztett, aztán leparkolt a „helyére”.

Ennyi a történet. Lassan jobban hasonlítunk az állatokhoz, mint az emberekhez. Képesek vagyunk ölni egy parkolóhelyért? Végiggondolva az esetet, úgy érzem, nem kellett volna megütnöm a szélvédőjét. Nem ütöttem nagyot, de azt sem kellett volna. Ennyiben tévedtem. És talán jó lett volna készítenem egy fotót arról, hogy mennyire beszorított, hogy tényleg nem lehetett kiállni. Azzal talán a rendőrségre is elmehetnék, hogy megkérdezzem: mit lehet tenni hasonló esetben?

És vajon mi lesz a történet folytatása? Hogy elkerüljem a következő konfliktushelyzetet, megpróbálok majd máshol parkolni. De hol? Mindenhol lakik valaki. És valójában ez már a második olyan lakó az utcából, aki „megkért”, hogy többé ne álljak az ő helyére. De miért ne állhatnék be bármelyik ház elé, ha nem zárom el a kijáratot? Jogom van hozzá, és nekik nincs joguk kisajátítani ezeket a helyeket. De vajon boldogabb lennék, ha oda állnék, csak azért, mert megtehetem? És vajon nyugodt lennék, hogy nem karcolják meg az autót, vagy nem szúrják ki a gumiját? Miután el akart ütni ez a lány? Egy helyért az út szélén, ráadásul nem is a saját háza előtt?

Biztosan rengetegen találkoztak már hasonló helyzetekkel, hisz egyre komolyabb gondot jelent a parkolás a városokban, és egyre indulatosabbak emiatt az emberek. Hogy mi a megoldás, nem tudom, de azt hiszem, ideje lenne beszerezni egy autós kamerát.

Attól még nincs joga a helyhez, hogy kitett egy táblát az ablakba. Fotó: Nagy B. Sándor