Az egészségügyi ellátás mindennapjaiba kínál betekintést a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház rendhagyó, középiskolásokat célzó kezdeményezése, mely révén a gyógyítás iránt érdeklődő fiatalok testközelből ismerhetik meg a hivatás megannyi oldalát. Áprilisban második alkalommal szervezik meg a Shadow (Árnyék – szerk. megj.) program újabb kiadását, melyre ezúttal 150 diák jelentkezett.
A megyei kórház tavaly ősszel indította el a gyógyítás és a szakma hétköznapjait népszerűsítő programot azzal a céllal, hogy az egészségügyi pálya iránt érdeklődő diákoknak lehetőséget teremtsen megismerni a kórházi mindennapokat. Barta Hanna programfelelős lapunk érdeklődésére elmondta, az első kiírásra 118 fiatal jelentkezett, a háromszékiek mellett Brassó megyéből érkezőket is fogadtak. Újdonságnak számító kezdeményezésüket jól fogadták a kórházban dolgozók, illetve a célcsoport és a tanárok egyaránt, ezért azt tervezik, évente két alkalommal, tavasszal és ősszel is fogadják azokat a fiatalokat, akik közvetlen közelről megtapasztalnák a különböző kórházi osztályokon zajló munkafolyamatokat.
Barta Hanna elmondta, nemrég zárult a jelentkezés a program második kiadására, és örömmel tapasztalták, hogy az érdeklődés nem lankadt a fiatalok körében, mi több, a tavalyi résztvevők közül néhányan meg is ismétlik a kórházi gyakorlatot. A pályázóknak jelezniük kellett, milyen szakterületre, osztályra szeretnének betekintést nyerni, a programfelelős szerint a sebészet és a műtő vezet a preferenciák sorában. Megjegyezte ugyanakkor, a program résztvevőinek zöme tudatosan készül az egészségügyi pályára, ez fontos jelzés számukra.
A Shadow program révén április 22–25. között 10–11. osztályos diákok ismerkedhetnek a kórházi környezettel és feladatokkal, a különböző osztályokkal és szakemberekkel, az orvosi munka izgalmas világával. „Hisszük, hogy a pályaválasztás egyik legfontosabb eleme a személyes tapasztalat, amely túlmutat mások véleményén. Az egészségügyi munka kemény, de rendkívül értékes hivatás, amely elhivatottságot, felelősségtudatot és gyakorlati tudást igényel” – közölték a szervezők, akiknek célja, hogy ezzel a lehetőséggel segítsenek a jelentkezőknek saját élményeik alapján dönteni a jövőjükről.