Közel kilenc hónappal beiktatása után a megyei önkormányzatnak még mindig nincs kész terve a tulajdonában levő Út- és Hídépítő Rt. sorsáról — tudtuk meg Tamás Sándor tanácselnöktől, aki szerint valamilyen változás mindenképpen várható — a stratégiai osztályon elemzik a cég helyzetét —, de hogy milyen, azt jelenleg nem lehet megmondani.
Már csak azért sem, mert több pere is folyamatban — a menesztett szakszervezet mellett a számvevőszék is eljárást indított a cégvezetés ellen hivatali összeférhetetlenség és bizonyos kifizetések miatt —, és ezek végleges lezárása előtt nem kíván dönteni a megyeháza. Az alkalmazottakat aggasztja a bizonytalanság, a vállalat gazdaságilag is nehéz helyzete — Tamás szerint ,,szakmailag sem tudott minden esetben helytállni" (nem teljesítette minden szerződését, és veszített el versenytárgyalást), az adott körülmények miatt a tavaly júniusi sztrájk idején a régi megyevezetők által megígért fejlesztésekből nem lett semmi. Érvényben viszont a magánosítására vonatkozó tanácshatározat.
— A végükre fogunk járni a dolgoknak — ígéri Tamás Sándor —, amikor minden lejár, meghúzzuk a vonalat, és ami nincs rendben, azt kiigazítjuk. Beiktatásom idején a fizetésemelést vállaltam, ezt az emberekkel sikerült egyenként megoldani, de a bajok gyökere egy évnél továbbra nyúlik vissza, és az átalakítással meg kell várnunk a törvényes ítéleteket, addig csak szóbeszéd minden.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.