A. P. Csehov novellái és kisregényei alapján Barabás Olga írta és rendezte a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház legújabb előadását, melynek központi témája a barátság. A Mikor lesz nyár? című produkciót a színház kamaratermében játssza a társulat, a bemutató előadásokra ma és holnap 19 órától kerül sor.
Barabás Olga gyakran dolgozik saját szövegkönyvből, és a barátság témájához is újra és újra visszatér. Először talán 25 évvel ezelőtt, a Mátray László és Váta Loránd főszereplésével Marosvásárhelyen készült Alexanderplatz című előadással járta körül ezt a témát, és már akkor eldöntötte, hogy egyszer két nő barátságát is alaposabban megvizsgálja, mely egészen másképp működik, mint a férfiaké. Most jött el ennek a lehetősége, melyhez valójában az adta az ihletet, hogy egy Csehov-monográfiát lapozgatva látott egy fényképet, ahol az író két hölgyrajongójával fotózkodott.
A történet főszereplői Mása és Tánya, akik mindketten rajonganak Csehov művészetéért. Mása kisbirtokos, vidéken él, Tánya pedig színésznő, de útját nem csak sikerek övezik. Másának annyira tetszik a Sirályban Mását alakító színésznő játéka, hogy előadás után, a színház előtt ír egy levelet neki, Tánya pedig válaszol arra. Levelezésükből, mely hét és fél évig, 1896 októberétől, a Sirály pétervári bemutatójától Csehov halála évéig tart, egy sajátos barátság bontakozik ki. A visszatérő téma természetesen az író, Antosa iránti rajongásuk, de számos problémát, gondolatot megosztanak egymással életükről, helyzetükről. Megfogadják, hogy találkoznak és megkeresik Anton Pavlovicsot, de addig is élik hétköznapjaikat, azt az életet, ami adatik.
Élettörténeteik és az azokat átszövő érzések, vágyak, indulatok mindannyiunk számára ismerősek, valójában ebben az őszinteségben és sajátos tisztaságban rejlik Csehov műveinek igazi ereje, igazsága. „Vannak pillanatok, amelyeket nem lehet szavakkal elmesélni, csak átérezni, amilyen például a szégyenérzet, és ezek megjelenítésére tökéletesen alkalmas a színház. Csehov maga is azt vallotta, hogy olyan darabot kell írni, amelyben az emberek nem azért jönnek-mennek, beszélgetnek vagy kártyáznak, mert az író így akarja, hanem mert ilyen az élet. Arra törekedtünk tehát, hogy valóban megtörténjen a színpadon mindaz, amiről mesélni szeretnénk, és ezáltal megpróbáljunk igazi közösséget kialakítani a közönséggel. Ez maximális kihívás az alkotók számára, de úgy érzem, így érdemes mesélni, kommunikálni. Azt reméljük, a nézők partnerek lesznek ebben a kalandban” – vallotta a rendező az előadásról.
Barabás Olga marosvásárhelyi rendező 1994–2001 között a sepsiszentgyörgyi társulat tagja volt. A Tamási Áron Színházban bemutatott fontosabb előadások, amelyek a nevéhez kötődnek: A hazug (1994), Scapin furfangjai (1995), Háztűznéző (1996), Chaucer úr meséi (1996), Don Juan (1997), Hamupipőke (1998), Peer Gynt (1999), Partok, szirtek, hullámok (2003), George és Lennie (2007). A Mikor lesz nyár? alkotócsapatának további tagjai: Kovács Károly színész, zeneszerző, számos előadás és film szereplője, alkotója, Bartha József díszlettervező, a szentgyörgyi társulat visszatérő munkatársa, valamint Nagy Fanny fiatal jelmeztervező. Az előadásban fellép: Szalma Hajnalka, Korodi Janka, Márton Lóránt László, Varsányi Szabolcs, Kónya-Ütő Bence, Szakács László, Erdei Gábor, Kolcsár József és Derzsi Dezső.