Az elmúlt 24 órában terjesztett „álhírek” ellenére továbbra is ő a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke – jelentette ki Elena Lasconi, arra reagálva, hogy tegnap reggel valóban nélküle ülésezett a párt országos bizottsága, de nem váltották le az elnököt, ezt nem is tette volna lehetővé az alapszabály.
„Újabb kísérlet történt arra, hogy szabotáljanak engem és leállítsák a kampányomat. (...) De az USR elnöke nem változott” – fogalmazott. Az USR politikai bizottsága hétfői ülésén a párt főtitkárát bízta meg az alakulat szerződéseinek kezelésével. A testület egyhangúlag hozott döntésére a párt tevékenységének zavartalan folytatása érdekében volt szükség – magyarázták. Az ülést követő nyilatkozatában Radu Mihaiu alelnök cáfolta, hogy Dominic Fritz első alelnök vette át Lasconi helyét a párt élén. Mint magyarázta, valóban Fritz írta alá az országos bizottság hétfői ülésén hozott határozatot, de ezt az indokolta, hogy Elena Lasconi nem volt jelen az ülésen, így egyik alelnöknek kellett hivatalosítania a döntést.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.