Hétközi fordulót rendeznek a női másodosztályú kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszásában. A Sepsi-SIC ma 17 órától a táblázatban negyedik Kolozsvári CSU ellen játszik a Szabó Kati Sportcsarnokban a playoff kilencedik körében. A zöld-fehér mezesek hazai környezetben igyekeznek visszavágni a februári odavágóban elszenvedett vereségért.
Hat forduló van hátra a női kézilabda A-divízió felsőházi rájátszásából, a rangsorban jelenleg hatodik sepsiszentgyörgyi gárda pedig hazai pályán folytatja szereplését. Carmen Cartaș csapata az előző játéknapon kiegyenlített küzdelmet követően vereséget szenvedett a CSM Unirea Slobozia otthonában (27–25), míg a Kolozsvár szoros találkozón alulmaradt a vendég CSU Știința Bukarest ellen (28–29). A mostani idényben a háromszéki és a kincses városi együttes negyedszer csatázik egymással: az alapszakaszban osztoztak a győzelmeken, aztán legutóbb februárban néztek farkasszemet a Szamos-parti városban, ahol a fekete-fehér mezesek diadalmaskodtak (29–21). A Valentina Ardean-Elisei irányította kézilabdázók a vártnál jobban teljesítenek a playoffban, hiszen négy siker és két döntetlen mellett két fiaskó a mérlegük, ezáltal a tabellán nyolc pont az előnyük a Kovászna megyei alakulathoz képest.
„Csapatunk a felsőházi rájátszás odavágó-sorozatában szintet lépett, mindenkinek egyenrangú ellenfele voltunk, sőt, a lányok a legtöbb esetben túlszárnyalták az alapszakaszban mutatott teljesítményüket. Az viszont negatívum, hogy mindezek ellenére nem sikerült legalább 3 ponttal többet szereznünk. Nincs eredménykényszer, a legfontosabb, hogy a játékosok előrelépjenek, azonban visszaigazolásként szükségünk lett volna néhány olyan találkozóra, amelyekből többet kihozunk. Komoly fejtörést okoztunk a riválisoknak, talán a Ploiești és a Galac keményebb diónak bizonyult, ellenben a Slobozia, a Știința Bukarest és a Kolozsvár elleni mérkőzéseket a hajrában vesztettük el. Úgy gondolom, a soron következő meccs is küzdelmesnek ígérkezik, ugyanis két hasonló játékerőt képviselő együttes mérkőzik meg. A kolozsvári alakulat a playoffban pragmatikusabb játékkal rukkolt elő, ezáltal több pontot gyűjtött” – mondta Carmen Cartaș vezetőedző.
A playoff kilencedik fordulójának programja: CSM Unirea Slobozia–Nagyváradi CSU (ma, 17 óra), Sepsi-SIC–Kolozsvári CSU (ma, 17 óra), Galaci CSM–CS Județean Prahova (ma, 17 óra), CSU Știința Bukarest–CSM Roman 37–30. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.