Erdővidék Múzeumában idén is megtartották a már hagyományos húsvétváró délutánt, melyen a tojásírást gyakorolhatták az érdekeltek, mindazok, akik ragaszkodnak legnagyobb egyházi ünnepünk eme szép hagyományához.
A rendezvényre sokan eljöttek, kíváncsi kislányok figyelték érdeklődve először Lakatos Csilla muzeológust, aki a húsvétról és a húsvétot megelőző időszak szokásairól beszélt, majd a tekintetek Hegyi Máriára szegeződtek, aki a tojásírásminták ismertetése után a tojásírás gyakorlatába vezette be a fiatalokat. A kisfiúk hátrább, a múzeum udvarán, egy kis asztal körül gyülekeztek, és arra összpontosítottak, hogy elcsípjenek valamit a bodosi Józsa József tojáspatkoló tudományából, aki egy kiskalapács és néhány kéziszerszám segítségével fémpatkókat szerelt a tojásokra, azáltal igazi remekműveket, patkolt tojásokat hozva létre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.