Ferenc pápa temetése szombaton lesz, a gyászszertartás helyi idő szerint 10 órakor (erdélyi idő szerint 11 órakor) kezdődik a Szent Péter téren. A Vatikán tudatta, hogy a szertartást követően a pápa koporsóját a római Santa Maria Maggiore székesegyházba viszik, és Ferenc pápát ott helyezik majd végső nyugalomra. A gyászmisét a bíborosi kollégium dékánja, Giovanni Battista Re mutatja be, aki Ferenc pápa megválasztásakor elnökölt a konklávén. A szombati misét hálaadó szertartás követi Pietro Parolin vezetésével a Szent Péter téren.
Az argentin Jorge Mario Bergoglio volt a katolikus egyház első latin-amerikai és egyben első jezsuita vezetője, és szintén ő volt az első, aki Assisi Szent Ferenc nevét vette fel pápaként. A 88 éves korában, szélütés és szívelégtelenség miatt meghalt pápa halálhírét hétfő délelőtt jelentette be a Vatikán.
Gyorsan érte a halál Ferenc pápát, az egyházfő nem szenvedett utolsó pillanataiban – közölte a Vatican News hírportál tegnapi jelentésében, az elhunyt egyházfő utolsó óráit bemutatva. „Köszönöm, hogy visszahozott engem a térre” – mondta Ferenc pápa bizalmasának, személyes ápolójának, Massimiliano Strapettinek vasárnap, miután Strapetti arra biztatta, hogy a pápamobillal vegyen részt a húsvéti ünnepségen a Szent Péter téren. A Róma városának és a világnak címzett Urbi et orbi áldást követően Ferenc pápa a hívők meglepetésére körbehajtott a téren, személyesen találkozott az ott lévőkkel, és csecsemőket is megáldott. Majd visszavonult lakhelyére, a Szent Márta-házba, ahol később megvacsorázott. A pápánál hétfő hajnali 5.30 körül jelentkeztek a rosszullét első tünetei, majd valamivel több, mint egy órával később kezével búcsút intett Strapettinek, kómába esett és 7.35-kor meghalt.
A világ különböző részeiről egymás után érkeznek a Vatikánba a bíborosi kollégium tagjai, akik a Szent Márta-ház kápolnájában róják le kegyeletüket Ferenc pápa koporsójánál. A Szent Márta-ház második emeletét – ahol Ferenc pápa 201. számú szobája van – és az apostoli paloták harmadik emeletét lepecsételték: az ajtókat már az új egyházfő fogja kinyitni.
A bíborosok legelső, tegnap reggeli ülésén mintegy hatvanan vettek részt. A megbeszélés zárt ajtók mögött zajlott. A bíborosok határoztak a temetés szombati időpontjáról, az új pápa megválasztásáig elhalasztották a boldoggá avatásokat, és ma reggel részt vesznek azon a szertartáson, amellyel Ferenc pápa koporsóját áthelyezik a Szent Péter-bazilikába. A koporsó elhagyja a Szent Márta-házat, végigviszik a Szent Péter téren, majd a bazilika főbejáratán halad tovább.
A hívek ma 11 órától éjfélig, csütörtökön reggel 7-től éjfélig, pénteken 7 órától 19 óráig járulhatnak a bazilikában kiállított koporsóhoz.
Kinevezték a kamarás-bíboros Kevin Farrellt segítő hármas tagjait: Pietro Parolin, Stanislaw Rylko és Fabio Baggio bíborosokat, akik a folyó ügyeket intézik az új egyházfő megválasztásáig.
Ferenc pápa temetésén több államfő is részt vesz. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke „jelenlétével a magyarság szentatya iránt érzett tiszteletét és szeretetét kívánja kifejezni”. Közleményében hangsúlyozta, Ferenc pápa a remény és a béke hírnökeként elkötelezetten képviselte a hit, az emberség, valamint a rászorulók védelmét, és különösen nagy szeretettel fordult a magyar nép felé. A temetésen részt vesz Ilie Bolojan, Románia megbízott elnöke is.
Mindent köszönünk, Szentatya – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán. A kormányfő bejegyzésében a pápával közös fekete-fehér képet tettek közzé. Helyettese, Semjén Zsolt közölte: a kormány döntést hoz arról, hogy Ferenc pápa temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja. Ez megfelel a hagyományoknak, és kifejezi a nemzet háláját a szentatya iránt és a nemzet gyászát, tette hozzá. „Magyarország hálás lehet a Szentatyának, nemcsak a katolikusok, hanem minden magyar, hiszen háromszor is fölkereste a magyarságot. Nemzeti kegyhelyünkre, Csíksomlyóra jött el erdélyi látogatása során, majd Budapestre, az Eucharisztikus Kongresszusra, később pedig egy apostoli látogatásra Magyarországra” – idézte fel. „Ferenc pápát mély kapcsolat kötötte a magyarsághoz. Argentínában magyar apácák között dolgozott, ezért amikor találkozott egy magyarral, mindig magyarul mondta, hogy Isten éltesse! Mindig nagy szeretettel volt a magyarság iránt, ami kifejezésre jutott az apostoli látogatása során is. Ő maga mondta: nagyon mélyen megérintette az a szeretet, ahogy a nemzet fogadta” – mondta a politikus.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek emlékeztetett: Ferenc pápa mindjárt a megválasztása után hangsúlyozta, hogy az egyház úton lévő egyház. A másik jelszava az volt: meghallgatni, „ráhallgatni a környező világra”, az egyházra, az egyes emberek problémáira. Erdő Péter fontosnak nevezte a teremtett környezet védelmét, ami az egyház tanításában szintén korábban is jelen volt, de Ferenc pápa tanításában külön hangsúlyt kapott. A bíboros kiemelte azt is: Ferenc pápa különös figyelmet fordított a periférián élőkre, mind a társadalom, mind a világ perifériáján élőkre, akikkel mások alig tartanak kapcsolatot. „Tehát ő szerette átlépni a falakat, szeretett ajtókat nyitni” – fogalmazott Erdő Péter.