A húsvéti üzenet középpontjában Krisztus feltámadásának örömhíre állt. „A szeretet legyőzte a gyűlöletet, a fény a sötétséget, az igazság a hazugságot, a megbocsátás a bosszút” – hangzott el. Ferenc pápa hangsúlyozta: a rossz továbbra is jelen van a világban, de immár nincs hatalma azokon, akik befogadják a Feltámadás kegyelmét. Üzenetében a Szentatya külön szólt a szenvedőkhöz és szorongókhoz, akiknek könnyei – mondta – nem vesznek kárba, mert Isten minden szenvedést magára vett és irgalmasságával győzelmet aratott. Ferenc pápa rámutatott: nem halálra, hanem életre születtünk. A húsvét az élet ünnepe, amely arra hív, hogy az emberek felemelkedjenek és új reménnyel tekintsenek egymásra, még akkor is, ha különböző népekből, kultúrákból származnak. Külön kiemelte a nők, gyermekek, migránsok, elesettek védelmének fontosságát.

A pápa határozottan kérte: reménykedjünk a békében. Felhívást intézett a világ számos konfliktusövezetéhez: Palesztina és Izrael népéhez, a Gázai övezet szenvedő keresztényeihez, Ukrajnához, Jemenhez, a Közel-Kelet, Afrika és Mianmar népeihez. Felszólította a fegyveres feleket a tűzszünetre, a hadifoglyok és politikai foglyok szabadon bocsátására. Kiemelte: nem lehetséges béke vallás- és szólásszabadság nélkül, és bírálta a fegyverkezési versenyt is. Arra szólított fel, hogy a világ vezetői ne a félelem, hanem a szolidaritás és a fejlődés szellemében cselekedjenek.

Az üzenet zárásában Ferenc pápa emlékeztetett: az emberi életnek a feltámadt Krisztus ad értelmet. A halál nem a vég, hanem a kezdet az örök élet felé, ahol nem hallatszik többé a fegyverek zaja, csak az élet és a szeretet diadala. „Boldog húsvétot mindenkinek!” – zárta üzenetét a szentatya.

A húsvét fénye alig halványult el, amikor a világ fájdalmas hírre ébredt: Ferenc pápa, a szeretet és az irgalom pápája visszatért Teremtőjéhez. Utolsó áldását még a Szent Péter-bazilika erkélyéről adta. Egyetlen szó, egyetlen mozdulat, egyetlen áldó kéz, amely búcsút intett – nekünk, a világnak, minden embernek.

Ferenc pápa földi útjának üzenete egyetlen szóban foglalható össze: irgalom. Nem büntetni jött, hanem felemelni. Nem ítélni, hanem szeretni. Nem szabályokat kőbe vésni, hanem hidakat építeni a szívek között. Ő tudta, amit kevesen: hogy az emberi lét törékeny, esendő – de Isten kegyelme végtelen. És aki irgalmat ad, az a legnagyobb ajándékot adja: az újrakezdés reményét. Ferenc pápa nem magvas szavakkal, hanem lehajló tekintettel, gyógyító öleléssel, egy gyermek mosolyával hirdette: az Isten nem parancsol, hanem szeret.

Itt, Erdélyben, Székelyföld szívében különösen is érezzük a veszteség súlyát, de még inkább a hála felemelő erejét. Mert Ferenc pápa volt az első főpásztor, aki eljött közénk. Eljött Csíksomlyóra, a Szűzanya lábához, hogy a Mária-oltalom alatt élő magyarokhoz és székelyekhez szóljon.

Ott, a csíksomlyói nyeregben, több százezer imádkozó lélek között a remény csodája született meg: Szent Péter helytartója végre magához ölelte e kis népet is, amely évszázadok óta őrzi hitét a Kárpátok ölelésében, és várta a személyes találkozást főpásztorával.

Köszönjük, Ferenc pápa! Köszönjük a hit szavait, a bátorítást, a gyengédséget, a hídépítést népek és nemzetek között. Köszönjük, hogy megmutattad: az Egyház nem csupán intézmény, hanem egyetlen nagy család, ahol a legkisebbek is fontosak, ahol a sebzett szív is helyet talál.

Ma, amikor letesszük a gyász virágait, emeljük fel szívünket és hajtsuk le fejünket Ferenc pápa élete előtt, mely egy örök mozdulat volt – Isten ölelése a világnak.

Egy élet, amely nem a hatalomért szólt, hanem a szolgálatért. Egy mosoly, amely nem önmagát tükrözte, hanem Isten irgalmát. Egy kéz, amely nem uralkodni akart, hanem lehajolt, felemelt, megbocsátott. És ezért nem feledjük soha.

Isten veled, Szentatyánk! Bennünk tovább él szavaidnak fénye, szíved melege, hitünk reménye.

Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Ferenc pápa Csíksomlyón 2019. június 1-jén. Fotó: Szekeres Attila