Néhány héttel a szezon vége után Kertész Zoltán, a Háromszéki Ágyúsok vezetőedzője finomvegyesnek értékelte a teljes mértékben székelyföldi játékosokra épülő csapat történetének negyedik idényét, amelyben a bajnokságot az ötödik, a Román Kupát a negyedik helyen zárták.
Az 51 éves szakember úgy gondolja, a mögöttük hagyott idény finomvegyes volt, ugyanis jól kezdték a szezont, viszont a hosszan tartó sérülések miatt az előrehaladásuk megrekedt. Úgy nézett ki, a lendületük kitart márciusban is, azonban mégsem így történt, ami óriási bosszúság, hiszen a bajnokságban a legjobb négy közé jutás pontegyenlőségnél csúszott ki a kezünkből. Kertész Zoltán szerint a kulcsfontosságú mérkőzéseket kiscsapatszerűen kezelték, a számos szépségdíjas találattól a gólképtelenségig ingadozott a teljesítményük, a lecketerv szerinti játéktól egészen az elemi hibákkal teletűzdelt meccsekig mindenre képesek voltak.
A vezetőedző kiemelte, a sérülések miatt teljes mértékben felborult a csapat struktúrája, elvesztettek olyan kémiájú párosokat, melyekre nagyon számítottak, ráadásul néhány játékost egész idényben kénytelenek voltak nélkülözni. Hozzátette, mivel a lehetőségeik korlátozottak, ezért rengeteg munkát belefektettek abba, hogy a lehető legjobban összeállítsák a sorokat, ami eléggé jól alakult, a sikeres első mérkőzések után mosolyoghattak a bajszuk alatt.
A háromszéki együttes trénere az Antal Előd, Ferencz Szilárd, Antal László, Róth Zoltán és Gecse Olivér alkotta második sor remek teljesítményéről is beszélt. Kreativitás és támadóerő jellemezte őket, amellyel az alakulat jellegzetességét adták. Elmondta, a felkészülési időszakban azon dolgoztak, hogy megtalálják azokat a jégkorongozókat, akik kiegészíthetik egymást, ez pedig a jövőben is az erősségük lehet. Kertész Zoltán úgy fogalmazott, a csalódottsága bosszúsággal is keveredik, mert valószínűnek tartja, hogy több volt a csapatban, mint ami láthatóvá vált.
A tapasztalt szakember kitért arra is, a direkt rangadókat leltározva nem biztos, hogy jól jött az, hogy közvetlenül a Sepsi Arénába költözés után játszottak a Bukaresti Steaua ellen. Úgy gondolja, decemberben emiatt plusz nyomás nehezedett rájuk, hiszen telt ház előtt csaptak össze a riválissal, ami új körülményt jelentett a játékosok számára, ezáltal pedig elvesztettek két olyan meccset, amelyekből egyet be kellett volna húzniuk. Korábban is bizonyították, képesek legyőzni a fővárosi ellenfelet itthon és idegenben egyaránt. Észrevehető egy közös nevező a márciusi galaci találkozóval, hiszen a nagyobb nyomás gólképtelenségben mutatkozott meg.
„Számomra is új helyzetet szült a költözés, mivel az együttes eddigi történetében nem játszottunk ilyen népes szurkolótábor előtt. Úgy csöppentünk bele az új környezetbe, hogy láttuk, a nézők felkészültek belőlünk, és elvárásuk van irányunkban. Amikor szurkoltak nekünk, akkor azt éreztük, elfogadnak minket, szeretetet és biztatást kaptunk, ám éreztük, fejlődnünk kell, hogy megtartsuk mindazt, ami néhány sikeres találkozón összeállt. Tudjuk, nehéz úgy fenntartani az emberek érdeklődését, ha nem nyerünk, ha kiscsapatként kevesebb esélyed van győzni, akkor nem kapod ajándékba a szurkolótábort. Hazai környezetben a Galaci CSM elleni két bajnoki és a Brassói Corona elleni Román Kupa-elődöntő emlékezetesre sikerült, ezeken a meccseken kicsit megmutathattuk, mire vagyunk képesek” – nyilatkozta Kertész Zoltán.
A vezetőedző végezetül úgy fogalmazott, a jövőben arra törekednek, hogy erős magot alakítsanak ki. Bíznak abban, a következő években néhány játékosuk még kaphat válogatott-behívót, azonban ennek érdekében fel kell venniük a harcot a Romániában légióskodó jégkorongozókkal, fel kell vállalniuk, hogy húzzák a szekeret, és nem vonszoltatják magukat. A rutintalansággal nem akarnak takarózni, hiszen négy év van mögöttük, az előrelépés reményében pedig egyénileg, erőnlétileg, technikailag és taktikailag egyaránt fejlődniük kell.