Mindenkinek saját története, élete van, mint ahogy teljesen egyéni a tapasztalataink útja és súlya egyaránt. Az, hogy miről hogyan vélekedünk és mit cselekszünk, sok tényező összességéből áll, és ezt meghatározza múltunk, jelenünk és jövőképünk is, illetve minden külső és belső hatás és átélés. Mindezen történések – akár pozitívak, akár negatívak – juttatnak el mindnyájunkat éppen abba a helyzetbe és állapotba, amiben most, a jelen pillanatban vagyunk. Ezért nemcsak hogy nem ildomos elmarasztaló megjegyzéseket tennünk – legtöbbször kéretlenül – egymás irányába vagy élethelyzetek kapcsán, hanem nem is releváns, ugyanis nem biztos, hogy véleményünk – vagy megítélésünk – rendelkezik bármilyen lényeges, fontos jelentéssel. Hiszen nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy ki honnan és hogyan indult, milyen tapasztalati „csomagot” kapott és cipel, hogy milyen eszközök, emberek, élethelyzetek voltak a buktatók vagy segítők az életútja során. Kívülről szemlélni, nézni, észrevételt alkotni mindig csak egy külső nézőpont/meglátás lehet csupán, ugyanis nem lehetünk a másik ember bőrében. Ezért embertársainkról való vélekedésünk leginkább magunkról szól, hiszen a mi szemszögünkből született, a mi „szemüvegünkön” keresztül látjuk őket olyannak, aminek, s véljük ezt szempontunk szerint igaznak.

Így bármilyen nézetünk vagy kritikánk kiindulási pontja vagy viszonyítási alapja mi magunk vagyunk. Ezért, ha – önreflexióval – megvizsgáljuk, hogy kit és mit szeretünk/nem szeretünk vagy fogadunk/utasítunk el, sok mindent felfedezhetünk magunkról, hiszen ahogyan reagálunk a környezetünkből érkező hatásokra, az mutatja meg a mi belső világunkat.

Ezért az, hogy „mindenki másképp csinálja” (LGT), rendjén van. Ettől lehet színesebb az életünk, sokfélék a tapasztalataink, gazdagabbak a lehetőségeink. Ezért egymást kézen fogva, segítve haladjunk utunkon, és legyünk hálásak, hogy bárki, aki utunkba kerül, valamire tanít bennünket – saját magunkról.

Keresztes Erika
bizalmi tanácsadó