Az evangéliumok szerint Jézus azon a napon, melyen feltámadt a halálból, három ízben találkozott emberekkel. Az első találkozás hajnalban történt, amikor a magdalai Mária kiment a sírhoz, de nem találta benne Jézus testét. Amikor találkozott vele, először nem ismerte meg őt, azt hitte, hogy a kertész az. Csak akkor döbbent rá, hogy a feltámadott Jézussal áll szemtől szemben, amikor az nevén szólította őt, és elküldte azzal a feladattal, hogy a tanítványoknak mondja el: Jézus feltámadt és él.
A délutáni órákban két tanítvány mellé szegődött, akik épp elkeseredve, megdöbbenten és reményvesztetten hazafelé tartottak a fővárosból Emmausba. Ők sem ismerték fel Jézust, csak mikor behívták saját házukba és együtt vacsoráztak. Noha Jézus eltűnt a szemük elől, ők mégis arra az elhatározásra jutottak, hogy visszamennek Jeruzsálembe és elmondják, hogy Jézus él.
Este Jézus elment a tanítványaihoz, akik összegyűltek és bezárkóztak egy háznál. A bezárt ajtón átlépve így köszöntötte őket: „Békesség néktek!”, majd megmutatta a kezein és oldalán ejtett sebeit. A tanítványok nagy örömmel fogadták Mesterüket, aki ezt is mondta nekik: „Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket!”
Olyan csodálatos mindezekből a találkozásokból látni, hogy Jézus kereste meg az elcsüggedt lelkeket. Ő tette meg az első lépéseket Mária és a tanítványok felé. És most, 2025 húsvétján is Ő lépett oda hozzánk, hogy mi se maradjunk reménytelenségben. Mert Ő szeretetével és kegyelmével ma is ott van, hogy letörölje a könnyeket, elűzze a magányt, feloldja a görcsöket és célt adjon az életünknek.
Megfigyelhetjük és mintegy közös vonásként feljegyezhetjük ezekből a találkozásokból azt is, hogy senki nem ismerte fel elsőre Jézust. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy Jézus a halált legyőzve mennyei, dicsőséges testben tért vissza. Viszont a sebei ott voltak, melyek minden kétséget elűztek a tanítványok szívéből. Bizony sokszor előfordul velünk is, hogy Jézus be akar lépni az életünkbe, de elsőre nem ismerjük fel őt. Hív, hogy közeledjünk hozzá, de nem ismerjük fel hangját. Aztán rá kell döbbennünk, hogy amikor a legmélyebben voltunk, akkor ő volt az, aki felemelt. Csak nekünk eltartott egy kis ideig, hogy a láthatók helyett egy picit a láthatatlanokra figyeljünk. Hogy ne csak az öt érzékszervünkre támaszkodjunk, hanem engedjük, hogy a lelkünk is vegye az adást.
És mi történik ott, ahová Jézus belép? Mi történik azzal, aki mellé odaszegődik Krisztus? Mindhárom találkozás, de a saját életünk is arról tesz bizonyságot, hogy ott, ahol Jézus megjelenik, megszűnik a csüggedés, és a szomorúság helyét átveszi valami különös nagy öröm. Ha csak emberi szemmel, a hit látása nélkül vizsgálom az életemet, akkor tényleg azt látom, hogy minden okom megvan a csüggedésre. Ha a politikai helyzetet nézem, ha a világ erkölcstelenségét figyelem, ha az életem kudarcait, csalódásait vizsgálom, bizony könnyen elszomorodhatom. De ha mindezeket áthelyezem az Úr Jézus kezébe, akkor hirtelen minden értelmet nyer, akkor nagyon sok miértre választ kapok. Akkor már nem csüggedve, hanem reménységgel tekintek minden megpróbáltatásra, amit elém hoz az élet.
És végül még egy dolog, ami szembetűnik ezekből a találkozásokból: Jézus mindenkinek, akivel feltámadása napján beszél, feladatot ad. Méghozzá azt, hogy menjenek, és hirdessék az örömhírt. És ezt meg is teszik a Szentlélek ereje által. Elmennek, hirdetik Krisztust, s közben szinte észrevétlenül terjed az evangélium.
Hiszem azt, hogy húsvét után, az Úr Jézus Krisztussal való találkozás nyomán így virul ki minden ember élete. Aki felismeri a Feltámadottat, annak szívében a szomorúságot és csüggedést felváltja a tenni akarás és buzgó hit. A Jézussal való találkozás után kivirágzik az élet és gyümölcsöt terem. Engedjük hát, hogy a mindenség Ura kézbe vegyen, átalakítson, használjon és küldjön mindannyiunkat, hogy mi az ő dicsőségére éljünk! Ámen.
Marosi Tünde
