Eltűnne a föld színéről egyik legjelenősebb madárszálló-tavunk. Miben lubickolnának a vadrécék, hol evezgetnének csendesen a napokban is ott látott hófehér hattyúk? De persze: a horgászokról-halakról sem kellene megfeledkezni, mert Háromszék egyébként állóvizekben nem túlságosan bővelkedő térség.

Nos, a Kovászna-patak vízjárása sem volt ilyen gyenge mindig, a fürdőváros felé tartó műút két oldalán ott sorakoznak egykori holt medrei. A figyelmes szemlélő az út déli oldalán, úgymond útközelben, megszemlélheti azt a kiaszott holtmedret, ami régebben tele volt vízzel, ezért a feredező bitai ember ezt Balatonnak nevezte, igen: Bitai Balaton a neve. Szentül hinnünk kell, hogy a Balaton szó sem magyar helynév, merthogy „a se bălăci”, az annyit tesz, mint tócsában lubickolni? Háromszéken a víz-bő folyót egyszerűen víznek nevezik! Miért – kérdeztük? A víz az víz! A kisebbek azok patakok, olyanok, amit egy növendék fiúgyermek egyszeriben kukkóban átpisil! Faluközelben gazdagítja a Kovászna vizét a Bodoki-havas vidékéről érkező Besenyő-pataka is, miközben Maksa közelében átfolyik a nevét viselő mesterséges torlasz-tavunkon. Amikor ezek mind-mind együtt vannak, akkor ömlik a Feketeügybe a Kovászna vize, az pedig az aldobolyi Vámoshíd után bele az Oltba.

Itt volt a Balaton...

Megérkeztek a fehér gólyák

De zárva a kiváló állapotban álló iskolaépület. Összesen tizenöt ovist és iskolást szállít a községközpontba a sulibusz. De mert hét nagydiák is van köztük, megszervezik a madárfészkek összeszámolását, majd pedig a gólyaszaporulat nyomon követését. Létszámukat huszonötre becsülték, a falubéli középiskolásoknak köszönhetően pontos összeírásukat és a létszámnövekedés követését is feljegyezhetjük majd. Már nem halnak étlen szegények – magyarázta Szabó Ernő falufelelős –, megmozdultak a békák is.

Megindultak a mezei munkák, jól fogott az a kevés eső, földben a tavaszi gabona, megkezdték a krumpli ültetését is. Esik a krumplitermelés, mert nem térnek be a vevők hozzánk, nehéz túladni rajta – ismerteti a tényállást.

Viszont dicséretet érdemelnek a bitaiak – mondjuk mi –, s köztük éppen Szabó Ernő falufelelős, magántermelő mezőgazdász és állattartó, hiszen kiváló módon megszervezték a tej értékesítését. Két korszerű csarnokban gyűjtik össze a falu tejét: az egyiket (ez a régebbi) a Szabó testvérek (Sándor és Viola) működtetik, a másikat Szabó Mária, ide 11 tejtermelő tartozik. A magáncsarnok tejét a höltövényi Olympos, a közös csarnokét a brassói Prod Lacta vásárolja fel. Bita településről napi átlag 2000 liter tej kerül elszállításra, átlagos zsírtartalma eléri a 3,9 százalékot.

Dombora Lehel polgármester

A falu egyike azoknak a kisebb településeknek, ahol bebizonyosodott, hogy munkával és kitartással, sok küzdelemmel megvalósítható, hogy vidéki körülmények között is meg lehessen élni. Miként kiderült, a falufelelősön kívül mintegy tizenöt tehetős magántermelő tartja fenn a nagyobb termelői szintet, s a közel 200 lelket számláló településről kb. félszáz személy ingázik megélhetési lehetőségek érdekében.

Bekopogtunk a rétyi önkormányzathoz, Dombora Lehel polgármester fogadott: – Bitát nem hanyagoltuk el, bár még vannak elvárások. Nem kell elfelejteni, hogy volt egy nagy pályázatunk a Feketeügyön áthajló korszerű híddal, melynek az építése több évig tartott, s ha nagyon megnézzük, mint az egyik kis lakosságú településünk, nem áll rosszul az infrastruktúra területén sem. Elkészült a víz- és a szennyvízhálózat, hamarosan sorra kerül az ülepítőmedence beindítása és a mellékutcák korszerűsítése: az utcai járószintek és a második koptatóréteg is. Kilátásban van a bitai hidegház építése – számolt be a községgazda.

Könczei Katinka lelkipásztor

Túl a megélhetési nehézségeken

Nem a legkönnyebb megszólaltatni a bitai embert, „a jelen előbb, s a múlt csak lentóban” – fogalmaznak. A múltat a református templommal kapcsolatosan idézzük. A lakosság zöme protestáns. Ha a falu szülötte, Szabó István néhai kézdivásárhelyi tanár és sorra következő lelkészeink nem foglalták volna össze azt, amit Bita múltjáról tudni kellene, e témában rosszul állanánk – ismerte be az a néhány, akitől elvárta volna a közösség egy kis-monográfia összeállítását.

Ragadványneve is van persze a falunak, s azt majdnem mindenki tudja: Tökmagos Bita. Miért? – érdeklődtünk. Itt a nép a mező terményeiből él. Azokat fogyasztja, melléje húst és zsiradékot szolgáltató állati étkeket. Csak akkor nem kap tököt a moslékban a disznó, amikor már nincs. A magját akarva-akaratlan ki kellett szedni, megszárítva, sózva-pergelve lesz belőle a hosszú téli esték unaloműzője. Ahol este sokan összegyűltek, ott reggel seperni lehetett a kibincselt tökmaghéjat.

Bita elszigetelt kis település volt a Feketeügy jobb partján. Volt úgy, hogy a folyón csak alacsony vízjáráskor, a gázlókon lehetett a túlsó partra jutni. Annak ellenére, hogy az 1567-es összeíráskor csak öt házat jegyeznek a faluban, három évtized után már felbukkannak a Bajkók, Csákányok, Bitaiak és a Szabó nevűek. Sok évnek kellett eltelnie, míg földművelés során napvilágra kerülhettek a felszínre bukkanó maradványok.

A központi tejcsarnok

A krónikaíró Szabó Istvántól tudjuk, hogy „nagyméretű edények maradványai kerültek a faluból a Székely Nemzeti Múzeumba, amiket a régész Csutak Vilmos római kori leletként azonosított”, de arra már senki sem emlékszik, hogy valaha is régészek ástak volna a falu területén. Emlékezett még évekkel ezelőtt néhai idős Szabó Jenő bátyánk, Bita kopjafafaragója a falu altalajában megkövült és átszenesedett bitai özönfákra, melyeket a Feketeügy mellékéről szedtek ki a régiek. Jó pénzért lehetett eladni a különleges faanyagot olyan asztalosoknak, akik elit parkettát és kis szelencéket készítettek belőle. Feljegyezték, hogy egy időben még Bukarest is igényelte és rendszeresen vásárolta a szép barna színű özönfát.

Van Bita altalajában más kincs is, ilyen a savanyúvíz, a buborékos borvíz. A parókia udvarán lemélyített furattal fel is tárták, de mert a furat bélése meghibásodott, felhígult a víz, nem használja a falu. Nincs semmi baj – vigasztaltak: a faluban házhelyet vett az, aki a régi kutat fúratta, megismételheti, ha idevaló lakos lesz – így egy ismerősöm és régi tanítványom, a mezőgazdász Szabó József.

Szabó Mária

A lelkek gondozója

Hat éve a bitai gyülekezet lelki gondozója tiszteletes Könczei Katinka református lelkipásztor. – A pénzhiány az a probléma, amit megemlítenék – tájékoztatott. Az önerőből összegyűlő pénzből mindig befektet valamennyit a presbitérium és gondnokunk, Szabó Ernő. Nem maradt el nálunk semmilyen lelket nemesítő templomi rendezvény. Méltó módon emlékeztünk március 15-én, az ünnepi hangulatot a rétyi fúvószenekar emelte. Virágot helyeztek a hívek a templom előtti 1848-as emlékkopjákhoz. Részük van a bitai híveknek az imahetekhez, házassági évfordulókkal kapcsolatos templomi rendezvényekhez, egy konfirmandusz kislánnyal növekszik a református hívek száma.

Az egyházközség soha nem tudta pótolni az első világháborúban elrekvirált kisebbik harangját. 1916 óta egy szál harang hívja imára a bitai híveket. Lelkészek egész sora szolgált Bitán, de nincs tudomásunk arról, hogy valaki adományozásra biztatta volna a híveket egy kisebbik harang öntetésére. A jelenlegi nagyharangot 1914-ben öntette az eklézsia a Hönig-féle gyárban Aradon.

Van, akire emlékezni

Bitai származású volt a fametsző és grafikus Gy. Szabó Béla (1905–1985). Itt ringatták bölcsőjét Bitai Bajkó Lajosnak (1830–1885), a szabadságharc honvédszázadosának, naplóírónak, aki Barót dúlóbiztosa volt. Bita temetőjében fenyők őrzik a magyar millennium emlékét. A bitai Szabó Ignác erdészmérnök telepítette 1896-ban, ez megyénk egyik legszebb millenniumi fasora.