Remekül szerepeltek az erdővidéki csapatok a nemrég lezárult Velünk az erdő – Fedezd fel a tájat! elnevezésű, kilenc hónapon át tartó vetélkedőn, amelyet a Háromszéki Erdészek és Vadászok Baráti Társasága, illetve az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete rendezett, és melyre 69 csapat nevezett be Kovászna megye 17 településéről.
A közel 700 részt vevő diák közül mintegy 500-an kitartottak a verseny végéig, közöttük a Kovács Ilona Éva tanítónő vezette Erdei fülesbagoly és Göngybagoly csapat. Mindkét csapat tagjai a baróti Gaál Mózes Általános Iskola I–IV. osztályos köpeci tanulói közül verbuválódtak, akik végül a második és a harmadik helyet is megszerezték a versenyen. Nem adták alább a felsőbb korosztályos versenyzők sem. A Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum IX–XII.-es diákjai Egyed Emőke tanárnő irányításával első (Dél-Hargita Erdeinek Őrei csapat) és második helyezést (Tekse csapat) értek el.
A csapatok irányítói, illetve számos részt vevő diák jelenlétében a baróti Tortoma Önképzőkör Föld-napi rendezvénye keretében, kedden este tartottak beszámolót a versenyről.
Mint elmondták, a vetélkedő egyik kiemelkedő élménye az erdőkkel, fákkal, madarakkal, vadállatokkal kapcsolatos ismeretszerzés, ismerkedés volt a kirándulások, terepszemlék alkalmával.
A köpeci kisdiákok a Baróti-hegység legmagasabb pontjára, a Bükkfejre látogattak, amelynek közelében, a Jó borvíz pusztáján borvízforrást is takarítottak, kóstoltak, madarakat és fákat figyeltek meg, vadetetésen vettek részt, természeti „kincseket” gyűjtöttek, melyekből később aztán dísztárgyakat készítettek.
A kisdiákok hozzáfűzték: a legnagyobb élményt az jelentette számukra, hogy a kiránduláson kipróbálhatták a légpuskát, de a szabadban való szalonnasütés, a vadállatok etetése, illetve a megfigyelt vadállatnyomok is lenyűgözték őket.
Kovács Ilona Éva tanítónő az élményekért köszönetet mondott Benedek Pál vadásznak, a köpeci közbirtokosság számos tagjának, valamint a gyermekek szüleinek is, akik mindnyájan önzetlenül segítették, pártolták a csapatokat a vetélkedő során.
Egyed Emőke tanárnő arról számolt be, hogy a vetélkedő alkalmával diákjaival elültettek 150 juhar- és tölgyfacsemetét, kiválasztottak egy erdőrészt, ahol megfigyelték, hogyan változik a fák élete, minden alkalommal, amikor kinn voltak a szabadban, figyelték, tanulmányozták a növényeket, használták a növényhatározót, és Román Richárd, illetve Tókos Attila András erdészek segítségével ők is megfigyelhették a vadállatokat, ismerkedtek a vadetetés mikéntjével, rendszerével, ami a medvelesen történő megfigyeléssel együtt külön élményt jelentett a diákoknak.
A tanárnő úgy összegzett, hogy a vetélkedő pedagógus és diák számára egyaránt tanulságos volt, ezért a versenyre idén is jelentkezni fognak, a baróti közbirtokosággal közösen pedig a nyár folyamán elkészítik azt a hétállomásos tanösvényt, melyet a vetélkedő során egyik megfigyelt erdőrészen, a Kormos-patak völgyében már előzetesen kijelöltek.