Az anyaországi szakember a következőket nyilatkozta:

– Tudtuk, hogy a világunk egyre összetettebb, kiszámíthatatlanabb, és sokszor felhívtuk már a figyelmet az állatbetegségek terjedésének, valamint újak felbukkanásának növekvő kockázatára, de arra mégsem gondoltunk, hogy Magyarországon 52 év után újra megjelenik a ragadós száj- és körömfájás, mely egy hírhedt, ám régóta a feledés homályába veszett betegség volt hazánkban. Magyarországon az elmúlt 120 évben hét nagyobb járványról számoltak be (1904, 1910–11, 1925, 1938, 1944, 1953 és 1964–65). Már csak a nyugdíjas korúak emlékezhetnek azokra az időkre, amikor 1972–73-ban az utolsó megbetegedések előfordultak. Az utóbbi néhány évben ugyanakkor egyre több országban jelent meg a betegség: Törökország, Pakisztán, Izrael, Irak, Irán, az Arab-félsziget, Kína, Mongólia, Vietnam, Etiópia és még sok más afrikai, délkelet-ázsiai és dél-amerikai ország küzd ezzel a szörnyű kórral.

A száj- és körömfájás kórokozója volt az első, állatokban kimutatott vírus, 1898-ban fedezte fel két német kutató, Paul Frosch és Fried­rich Loeffle. A három (A, O, C) szerotípust 1920-ban mutatták ki, a három dél-afrikai és az egy ázsiai eredetű szerotípust az 1940-es, 50-es években izolálták először, azóta újabb típust nem találtak. Ma így összesen hét szerotípust tartanak nyilván. Amelyik állat az egyik szerotípussal megfertőződik és átvészeli, az nem lesz védett a többi ellen, azoktól újra megfertőződhet. A legelterjedtebb az O típus, Kisbajcson is ilyent találtak, amely 99 százalékban a 2017-ben Pa­kisztánban és 98 százalékban a 2024-ben Törökországban izolált variánshoz hasonlít.
Vakcina gyártása csak az 1950-es években kezdődött, mert egyrészt nem volt könnyű donorállatokat előállítani, másrészt a vakcinák hatékonysága a szerotípusok változékonysága miatt nem a legjobb. Ahol a betegség elszigetelten vagy szórványosan fordul elő, a fertőzött állományok kiirtását szokták elrendelni kényszerintézkedéssel a jövőbeni gazdasági kár nagysága (pl. 80 százalékos tejtermelés-csökkenés, az állatok lefogynak, a fiatalok elpusztulnak) és a továbbfertőzés kockázata miatt (a betegségen átesett állatok még hosszú ideig fertőznek!).

Kérdésünkre, hogy miért kell leölni az állatokat, Wagenhoffer Zsombor azt válaszolta: a száj- és körömfájás-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések szakmailag indokoltak és nemzetközi protokollokon alapulnak. Az eljárás nem önkényes. Több mint 120 év gyakorlati tapasztalat szerint az állatok ugyan átvészelhetik a betegséget, de legalább 40–50 százalékuk a vírust még sokáig üríti, ezzel pedig fertőzi a többi állatot, emellett visszamaradnak a fejlődésben, termelésük csökken, vagy akár teljesen tönkremennek. Azt gondolom, az átvészeltetéses „módszer” állatvédelmi szempontból sem jó, és kimeríti az állatkínzás fogalmát. Az ilyen állatot gazdasági értelemben már nem éri meg tartani. Kivétel lehet, ha génmentésről van szó, és szükség van az adott egyed gén­állományára, mert például egy őshonos fajta ritka vonalához tartozik – emelte ki az igazgató, hozzátéve: „Komoly problémának látom, hogy sokan a közösségi médiából, fórumokból vagy egy-egy véleménycikkből tájékozódnak, aztán ezek alapján tesznek felelőtlen kijelentéseket, miszerint a hatóságok »ész nélkül irtanak ki« állatokat. Ez tévedés – sőt, az ellenkezője igaz: minden döntés mögött sokrétű szakmai és gazdasági mérlegelés áll. Azért van szükség azonnali döntésre a száj- és körömfájás esetén, mivel a vírus órák alatt fel tud szaporodni a gazdaállatban, amely aztán hamar elkezdi üríteni, egyetlen állat akár fél nap alatt továbbfertőzheti a teljes állományt. Vagyis mire a klinikai tüneteket észlelni tudjuk, már nagy valószínűséggel az állomány nagyobb része megfertőződött a vírussal, amelyet a néhány napos lappangási idő miatt korai stádiumban vérvizsgálattal még nem lehet kimutatni. Ezért van szükség a fertőzéssel érintett állományok mielőbbi leölésére.”

Kérdésünkre, hogy a vakcinázás megoldás-e, az igazgató így nyilatkozott: „A vírusürítés minimalizálása érdekében kell az állatokat vakcinázni. Sajnos, az oltott állatok is fertőzőek maradnak akár még hónapokig, ezért ezeket is le kell ölni. Mint már említettem, a vírusnak hét szerotípusa és annak számtalan variánsa létezik, amelyekre külön vakcinát kell alkalmazni, nincs általános száj- és körömfájás elleni vakcina. A vakcinázás esetén az ország legalább 6 hónapra elveszíti a száj- és körömfájásmentes státuszát, vagyis az exportpiacainkról hónapokra lemondhatunk. Érdemes belegondolni: az állattenyésztők lehúzhatnák a rolót, és velük együtt a növénytermesztők is. Ezt még lehet továbbgondolni az élelmezésbiztonság, az állami bevételek és még sok minden más szempont alapján. Ha valaki ezeket komolyan szétszálazza, akkor amit a folyamat végén lát, abba beleborzad. Már érzi minden magyar gazda ennek a négy esetnek a piaci hatását, de nemcsak gazdasági, hanem társadalmi szinten is megfigyelhető a RSZKF hatása.”

Fontos, hogy az állattartók szigorúan és következetesen betartsanak minden állategészségügyi szabályt és járványvédelmi előírást – hangsúlyozta a szakember, felsorolva a legfontosabb előírásokat: csak az lépjen be az állattartó telepre, akinek jelenléte elengedhetetlen; minden be- és kihajtó járművet alaposan fertőtlenítsenek; használjanak tisztán tartott munkaruhát és lábbelit az állatok közelében; az állatgondozáshoz használt eszközöket, gépeket rendszeresen tisztítsák, és ne adják kölcsön más telepre; ne kerüljön be a saját telepre más gazdaságból származó takarmány, alom vagy eszköz; a telepet megfelelően kerítsék körbe, hogy megakadályozzák a vadon élő állatokkal való érintkezést; egyetlen állattartó se hagyja figyelmen kívül, ha akár egy állatán is észleli az alábbi tüneteket: étvágytalanság, depresszió, láz, sántaság, csökkent tejtermelés, nyáladzás, újszülöttek hirtelen elhullása, hólyagok és sebek (szájon, nyelven, tőgyön, lábvégeken). Juhok és kecskék esetében a tünetek gyakran enyhék, nehezebben észlelhetők. A tünetek észlelésekor mihamarabb értesíteni kell a körzeti állatorvost.