Filmbe illő rendőrségi akcióra került sor hétvégén Felső-Háromszéken. Szombaton hajnali fél kettőkor egy kézdivásárhelyi járőr leintett egy személygépkocsit a városban, ám az autó nem állt meg, hanem elmenekült.
A rendőrök kocsiba pattantak és üldözőbe vették, majd sikerült elállniuk a menekülő gépjármű útját. Kiszálltak, és a sofőrt is erre akarták rávenni, ám ő kapcsolt, és ismét menekülőre fogta. A rendőrök Kézdiszentléleken egy mezei úton érték utol. A kocsit hátrahagyva a vezető és utasa is elszaladt, de a mezőben elkapták őket a rendőrök. A sofőrt egy 42 éves férfi személyében azonosították, az ellenőrzéskor kiderült, nem rendelkezik jogosítvánnyal. Alkoholszondába fújatták, a műszer 0,68 mg/l szesztartalmat mért. Kórházba szállították mintavételre, a vérben kimutatható alkoholmennyiség megállapítása céljából. Ugyanakkor őrizetbe vették, a Kézdivásárhelyi Bíróság pedig elrendelte 30 napos előzetes letartóztatását. A kivizsgálást folytatják.
Következő éjszaka, vasárnap hajnali fél háromkor a bodzafordulói rendőrök ellenőrzésén akadt fenn egy 43 éves zágonbárkányi férfi, aki ittasan vezetett. Leheletében 0,76 mg/l szesztartalmat mértek. A sofőr megtagadta a kórházi mintaadást. Nevére mintavétel megtagadásáért bűnügyi vizsgálati iratcsomót nyitottak – közölte a Kovászna megyei rendőrség tegnap. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.